2016. szeptember 26., hétfő

Két könyvről röviden

Amik nem igazán nyerték el a tetszésemet:


Jude Morgan: A bánat íze

Először a könyv gyönyörű borítójára figyeltem fel, utána persze elolvastam a fülszöveget is, ami alapján nagyon ígéretesnek tűnt a könyv, így fel is került gyorsan a várólistámra.

A történet a Brontë nővérek életét meséli el, a gyermekkoruktól kezdve, egészen az íróvá válásukig. Biztos voltam benne, hogy ez a könyv nekem nagyon fog tetszeni. Angol vidék, angol írónők, különleges életutak.

Nem mondom, hogy rossz könyv volt, inkább csak engem talált meg rosszkor. Az is igaz, hogy a Brontë nővérek munkásságában sem mondhatom magam túlzottan jártasnak, egyedül Emily Brontë Üvöltő szelek című könyvét olvastam már régebben, az akkor tetszett.

A Bánat ízétől erősen depresszív hangulatba kerültem, ugyanis a nővérek élete egy tömény szenvedés volt. Jó, nyilván most túlzok egy kicsit, de akkor is. Felháborított, az apjuk viselkedése, a testvérüké, sőt néha az övék is, hogy sokszor nem voltak képesek kiállni magukért. 

Azt nem tudtam róluk, hogy kezdetben álnéven írták és adták is ki a könyveiket, még az apjuk sem tudott a dologról. Még akkor sem, amikor már híresek lettek a könyveik, a lányok nehezen szánták rá magukat, hogy elárulják neki titkukat. Charlotte, Emily és Anne, végig távol maradtak tőlem, de az életük az megérintett.






Mitch Cullin: Mr. Holmes


A filmet már láttuk korábban, az tetszett, így azt hittem már tudom mire számíthatok, amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet. Azt gondoltam, hogy már ismerem a  történetet, semmi meglepetés nem érhet... hát nem ez történt.

A könyv egy bizonyos pontig teljesen rendben volt, olyan volt, mint a film. Egy szép lassan folydogáló történet, főszerepben az idős Mr. Holmes-szal, megismerhettük, láthattuk, amint vidéken a méheivel tölti mindennapjait, elkísérhettük még az utolsó nagy utazására Japánba, visszaemlékezésein keresztül pedig a legutolsó esetét is megismerhettük (ami számomra elég zavaros volt). 

Aztán a könyv egy pontján, mondhatjuk úgy, hogy a tetőpontján, a történet a filmhez képest számomra egy felháborító, érthetetlen, és furcsa fordulatot vett. És így már az egész könyvet értékelhetetlennek éreztem... 

Szóval szembetaláltam magam egy olyan ritka esettel, amikor a könyvből készült film százszor jobban tetszett, mint maga a könyv.

Szerintem az író is elszégyelhette magát, legalábbis én remélem, hogy ezt tette, amikor megnézte a filmet, és a homlokára csapott, hogy á, valóban nekem is inkább így kellett volna befejeznem a történetet.  Meg amúgy is, hogy jövök én egyáltalán ahhoz, hogy egy másik író teremtményét, a saját hasznomra a sárba döngöljem.
Nagyon mérges vagyok, annyira utálom az ilyen drasztikus, ugyanakkor teljesen értelmetlen, sehová sem vezető befejezéseket.



Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése