2016. május 29., vasárnap

Heti ez+az





Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Dolores Redondo: A csontok öröksége
Ez a Navarra trilógia, spanyol krimisorozatnak a második része volt. Én szeretem a sorozat misztikus, rejtélyes hangulatát. 
Egy kedves molytársam megálapította, hogy a könyvben az összes férfiszereplő elég pipogya, amiben teljesen igaza is van. Komolyan, nagyon meglepő, de a sorozatban nincs egy határozott, kemény férfiszereplő sem.
A sorozat harmadik része is hamarosan megjelenik, amit már nagyon várok, mert az a szál, ami engem a legjobban érdekel még ebben a második részben sem kapott teljes lezárást. /Zsófi/
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!  

Truman Capote: Álom luxuskivitelben
E novellás kötet elolvasása által, új kedvenc novelát avattam, a Karácsonyi emlék című elbeszélést. Fantasztikus volt, már csak ezért megérte elolvasni a könyvet. 
A többi mű között is volt mókás, titokzatos és rejtélyes hangulatú novella is. A címadó Álom luxuskivitelben című kisregény elég más volt, mint a belőle készült film, de nekem tetszett. /Zsófi/
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok! 

Bruce Coville: Igazmondó koponya
A Békát a békának című ifjúsági regényt olvastam már az írótól, először azt hittem sorozat, de mindössze Mr. Elives varázsboltja köti össze a könyveket, ahol mindenféle csuda dolgot lehet találni, pl.: beszélő békát és igazmondó koponyát. Sajnos csak ez a két könyv jelent meg magyarul a szerzőtől, pedig igazán aranyos, vicces és izgalmas történet volt mindkettő. Az Igazmondó koponya még jobban is tetszett, mint az előzőleg olvasott könyve, mert összetettebb volt, izgalmasabb és viccesebb. De egyiket sem érdemes kihagyni. Még nekünk felnőtteknek sem. :) /Bea/
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok! 

Dr. Németh Mariann: Közlekedési balesetek kárrendezése
Jó tudni, hogy létezik egy ilyen könyv. A szerző ügyvéd, biztosítási szakjogász szakszerű tanácsokkal lát el bennünket, mi a teendőnk egy közlekedési baleset után. Milyen kártérítéseket kérhetünk a biztosítótól és mit szükséges ehhez beszereznünk. Laikus emberek számára is teljesen érthető a könyv, nagyon sok hasznos információt tartalmaz. A biztosítóknak írandó formalevelekkel is segíti a károsultakat a sokszor nem egyszerű ügyintézésben. /Bea/
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok! 

Dorothea Benton Frank: Magányos nők klubja
Dél-Karolina, Charleston a helyszíne ennek a női történetnek. Könnyed, humoros írás arról, hogy az élet nem áll meg akárhány évesek is legyünk, mindig van remény az újrakezdésre, a barátságra, szerelemre. Érett nőként is meg lehet találni az élet örömeit. A könyv három női főhőse egy haláleset kapcsán barátságot köt és közösen, egymást támogatva, segítve sietnek végig a történet eseményein. /Bea/
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok! 

Miegymás:

Bea:
A héten alig láttam Zsófit. Kivételt képez ez alól, amikor vásárolni mentünk, amikor könyvtárban voltunk, és amikor muffint sütött. Nagyon finom lett! Nem utazott el sehová, csak leköltözött a kertbe, ahol 
- ha süt a nap, akkor napozik, közben olvas,
- néha leszalad ásni egy-két sort a kiskertbe,
- zöld szilvával csúzlizik a fiúkkal, akik a héten kaptak egy-egy csúzlit, de Zsófi megállapította, hogy neki is kellett volna egyet vennünk, 
- este pedig felüléseket végez, mert egy-két ruhája nem megy rá. (Lehet, hogy éppen 14 éves korában volt rajta utoljára, de akkor is.:))


Fogyókúrázik is, éppen a fenti okból. Ez abból áll, hogy alig-alig eszik. Csak néha nyom be egy soron kívüli nutellás kenyeret, azzal az indokkal, hogy felbosszantottam. A rántott halat sült krumplival sem utasította vissza egyik este nyolc órakor, de azt meg azért nem, mert egész nap nem evett. A biztonság kedvéért jól meglocsolta majonézzel. Nem a diétás fajtából.:)
A muffinból keveset evett, a kakaós csigából és a túrós bélesből, amit én sütöttem már nem annyira.
Iszik azonban zöld teát sokat. Meg almaecetet. Szerintem jól halad, mire a KönyvHét ideje eljön éppen olyan marad, mint volt.:) 

A héten semmiféle szépészeti beavatkozást nem végzett magán. Vásárolt viszont egy századik alapozót. Nagyon sokféle van már neki, mindenféle színárnyalatban. 

Egyszer egy fellépésre készültünk, a fiúk el voltak foglalva azzal, hogy a kisbuszba rámolják be a hangszereket, úgy, hogy még mi is beférjünk, Zsófi így nyugodtan készülődhetett. Öltözködött, fésülködött, öltözködött, sminkelt, majd megint öltözködött, majd megint smink, és még egy kis hajigazítás, aztán indulhattunk is.
Az út jó hangulatban telt, ők énekelgettek hátul, Titusz pedig evett-ivott. Útközben mindig ilyenfajta kényszer fogja el, nekem erről a régi, buszos osztálykirándulások jutnak eszembe. Amikor felszálltunk a buszra, még el sem indultunk, de már mindenki a szendvicsét csomagolta kifelé. 
Visszatérve a fellépésre, illetve az úticélhoz való megérkezés előtti utolsó pihenőhöz, megálltunk egy Meki előtt, hogy kinyújtóztassuk magunkat és bedobjunk egy hamburgert. Zsófi is előkászálódott és ekkor kaptunk nevetőgörcsöt, ugyanis Tina Turner színekben pompázott. Szigorúan nyaktól felfelé. :D Mire megérkeztünk sikerült alapozó mentessé tennie magát, kicsit piros volt a sok dörzsöléstől, de természetes szépségében gitározott. Azóta az eset óta megszállottan keresi az igazit. Talán a héten megtalálta. :) 

Zsófi:
Na már megint jót röhögtem magamon! :) Anya írásaiból már megint zakkantnak tűnök...
A javításaim: nem fogyókúrázom (na jó lehet mégiscsak ezt csinálom), csak próbálok odafigyelni arra, mit eszek, például már napok óta nem eszem fehér kenyeret, csak teljes kiőrlésűt. Hát igen, a nutellának néha nem tudok ellenállni. A zöld teát azt meg csak úgy iszom, hogy meglegyen a napi folyadékbevitelem. Az almaecetnek pedig mindenféle egészséges hatása van, így a hányás íze ellenére is szorgalmasan fogyasztom tovább.
Úgy érzem mozgás terén haladok a legjobban a héten (na jó, csak keddtől) minden este lenyomtam száz felülést, meg pár női fekvőtámaszt (bevallom ezt nem igazán szeretem számolni, mert hamar elfáradok benne, nem a számolásban). És minden este el is mentem futni, kivéve tegnap (meg ugye hétfőn), ha őszinte akarok lenni a futni szó nem igazán állja meg a helyét, mert hol futottam, hol sétáltam egy kicsit, de úgy gondolom ez is többet használ a semminél. :)

A második javításom nincs is olyan sok alapozóm! :) Vagyis van két felesleges darabom belőle, de azt Anya vette nekem, de úgy, hogy én nem voltam ott vele, itthon meg kiderült, hogy azok az árnyalatok nem jók. Szóval ezt a kettőt, amit nem is használok igazán nem lehet az én alapozóimnak nevezni. 
(Bea: Nem is azokra gondoltam, ugyanis azok az enyémek....)

A héten voltunk a kertészetben, Begóniát akartunk venni, amit Anya cukorvirágnak nevezett (Mamától hallotta ezt az elnevezést), de az eladó nem igazán tudta, miről beszélünk, Anyát ez nem zavarta, elmondta még szászor, hogy cukorvirág, ahelyett, hogy a rendes hivatalos nevét a Begóniát mondta volna, de végül is csak sikerült három cserép, színes Begóniával távoznunk a kertészetből. 
(Bea: 5 cserép volt az a három, de nem lényeges... Az eladófiú igencsak furcsán nézett rám, amikor ezt mondtam: - Elnézést, cukorvirág....  khm ... akarom mondani begónia kapható? :))

A kertünk egyre zöldebb. A kiskertben burjánzik az eperültetvényem, s a málnabokor is nekiállt szabadon terjeszkedni, amit egyáltalán nem bánunk. 
Sajnos a szomszéd macskája alomtálcának használja a kiskertünket, így idén oda nem ültettünk sem újhagymát, sem egyéb zöldségeket sem. Én egyébként a szomszéd macskájának köszönhetően már védettséget szereztem a toxoplazma vírus ellen, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén nem lesz zöldségültetés a kiskertben, mert a család többi tagja azért nem feltétlenül akar védettséget szerezni e kórokozóval szemben. E helyett virágokat ültettünk.


Majdnem elfelejtettem, a héten sütöttem is ám valamit!
Anyáékkal bevásároltunk éppen, Apával böngésztünk valamit az egyik polcnál, amikor Anya felbukkant melettünk, és nagy örömmel hívott, hogy menjek vele, mert mutat valamit. Ezek a valamik gyönyörű szép üveges sütik voltak, azaz egy üvegben szépen rétegezve volt minden hozzávaló, s ahogy a szintén szépséges címke tájékoztatott, csak tojást, tejet, és margarint kellett hozzáadni és már készen is vannak a muffinok (persze csak a sütés után:)).
Anya meg is jegyezte, hogy ez olyanoknak való süti, mint én vagyok (gondoltam magamban, hogy olyan sütésben tudatlanoknak, mint én vagyok), s fel is ajánlotta, hogy vesz nekem egy üveggel. Alig tudtam választani a különböző fajták közül, de végül egy fehércsokis-málnás-kakaós tésztakeverék került a kosárba.
Az elkészítés folyamán akadtak ugyan még nehézségek, mert Anya nem találta elég hatásosnak és gyorsnak a tészta muffinsütőbe történő kanalazási technikámat, de mikor megsültek nagyon finomak voltak. :)

És itt van még egy nagyon mókás párbeszéd, ami  Anya és Bence között zajlott le a múlt héten. Tudni kell hozzá, hogy Bence nem jeleskedik a pakolásban, pláne nem az elpakolásban. 
Szóval Anya kimegy a konyhába, majd egy pillanat múlva teljes sebességgel robog a fiúk szobájába.
- Beenceee! Nincs neked egy kis dolgod a konyhában?
- Micsoda? - kérdezte Bence teljes értetlenséggel a hangjában.
- Mondjuk az asztal... - így Anya.
- Ja, a popkornos zacsit azért hagytam ott, mert még forró volt, nem akartam, hogy kigyulladjon a kuka.
- És a popkornos doboz? - kérdezett tovább Anya, akit nem hatott meg Bence tűzvédelmi elővigyázatossága.
- Azt hittem, hogy kell valamire,... pl. rakunk bele szemetet - mondta Bence, de itt már hallottam némi vigyort a hangjában.
- A halszálkákból pedig gondolom valami ékszert akartál csinálni - állapította meg Anya. 
- Örülj, hogy megettem a halat, így nem maradt a hűtőben és nem kell majd kidobni - felelte Bence, aki így minden kérdést meg is válaszolt. :D

E heti zeneajánlatunk: 
Szeretem ezt a számot,  mert olyan bájos,  kedves,  tavaszi. (Bea) 



A jövő héten várható bejegyzések: Houdini, Sárkánycsalogató, Nagy teakönyv, Követők, A gyilkos lányai

Legyen szép jövő hetetek!

Bea és Zsófi

14 megjegyzés:

  1. Ma is jó kedvvel indul a napom. Nagyon vidám, mosolyogtatós kis "miegymás" történetek. Maradjatok ilyenek.

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusak vagytok, öröm és élmény olvasni!
    A sült krumpli+rántott hal kombót én sem utasítanám el, még este 8-kor sem... majonéz az naná! Muffinnal néha én is próbálkozok, egész tűrhető eredménnyel.. A csoki - nutella a legjobb nyugtató...
    Zsófi, jajj, dehogy is,miért lennél zakkant? Pont jó, maradj ilyen :) Napozzál, kertészkedj, olvasgassál, sütögessél, és ami jó, azt érzed úgyis, mi kell neked. Szép vasárnapot nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. Sült krumpli és rántott hal a fiúknál bármikor... Ha Zsófi túl csendes, akkor a fiúk már kérdezik, hogy mi baja van. :D Szerintem sem zakkant, csak eredeti és szuperkülönleges. Szép napot neked!

      Törlés
  3. Na most valamiért a Rém rendes család jutott eszembe rólatok. :) Bence válaszai sziporkázóak, és ez a fogyókúra se tűnik annyira diétásnak. :) De a testmozgás nagyon hasznos, és ugye, aki kalóriát éget, annak ennie is kell! Iszonyat jól néz ki a muffin, ügyesek vagytok! De azt még áruljátok el, hogy mi az a "csokitojás" a fakanálban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. :) Az egy igazi tojás, csak a fényviszonyok tették csokivá. :D Amúgy ha csoki lenne, akkor is jó helyen lenne, mert a saját összeállítású csokis muffinba bele szoktuk tördelni a szezonnak megfelelően a maradék csokimikulásokat, a húsvéti nyuszikat. Nyáron csak igazi tojást tördelünk bele. :)

      Törlés
  4. A vasárnapi kaccantás megvolt, köszi Lányok! ;))
    Változatlanul imádnivalóak Vagytok!
    És éljen az almaecet... meg a világbéke! :D (A kakaóscsiga mennyeien néz ki...)
    A szomszéd macska-problémára találtam egy cikket:
    http://hobbikert.hu/magazin/igy-tartsd-tavol-a-macskakat-a-kertedtol.html
    Puszi Nektek! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is köszönjük. :) A világbéke éljen! Meg a szomszéd macskája is, csak ne a mi én kertünkben. Amúgy imádjuk a cicákat, csak mi így a kellemetlen részét kapjuk a dolognak. Köszi a cikket, találtam benne jó kis ötleteket, olyat is, amit eddig még nem láttam. A fiúknak a vízipisztolyos megoldás nagyon tetszett, csak az nem, hogy mozdulatlanul lesben kellene állniuk, vagy ülniük eszrevétlenül, csendben. Na, ez a része nekem tetszik nagyon. :) B.

      Törlés
    2. Na örülök! :) És ha saját cicátok van? Vajon akkor is odajár a szomszédé dolgot végezni? Hajrá, "csak semmi cicó"!

      Törlés
    3. Volt már saját cicánk. Szeretnénk is.De előbb-utóbb elvesztek, ha a kertbe is kiengedtük őket.:( Bennünket pedig megviselt, így nem tudom, hogy lesz-e még.Ha igen, akkor szobacica lenne.De azért egy-két praktikát kipróbálunk a cikkből.Talán a fiúkat is meg tudom győzni a vízipuskáról, egy-két új szuperfegyver beszerzésével.:)Bár azt hiszem hamarabb lennénk mi Zsófival vizesek, mint a szomszéd cica.:D

      Törlés
    4. :D Könnyen lehet! :D :D Egy kacagós próbát megér...
      Azért ez borzasztó, hogy csak úgy eltűnnek a cicák... Még gyerekkoromban volt Mamámék telkén odaszokott cica, anya és lánya (:D), akik ott hesszeltek állandóan... Mindegyik almukban volt egy darab gyönyörűség szürke kiscica. Ezek mindig elvesztek. Mindig... :( Ha mázlitok lesz a szobacica tényleg az is akar majd maradni. Jaj ide nekem egy szőrgombócot! :D

      Törlés
    5. Ide nekünk is egyet! :D

      Törlés
  5. Idejét sem tudom, mikor jártam erre utoljára, de nagyon örülök, hogy újra Titeket olvashatlak! :) Zsófi, minden tiszteletem a Tiéd, mi csak egyszer vettünk almaecetet Tesómmal, de azóta is csak 3-4 kanálnyi hiányzok belőle, most is ott áll a polcon az albérletben... :D Egyébként nagyon furcsa, hogy volt már toxoplazmád, engem három éve teszteltek rá, és kiderült, hogy még nem volt, ami azért nem kis teljesítmény, mert amióta csak az eszemet tudom, kutyákkal és macskákkal voltam körülvéve. :) Fura egy vírus ez. De végre itt a nyár (lesz időm olvasni Titeket), szóval hajrá az ilyen személyes jellegű posztokkal! :D

    VálaszTörlés
  6. Üdvözlünk újra itt, és mi is örülünk visszatérésednek! :) :)
    Az én almaecetem már csak félig van! Undorító, fura íze van, de valahogy napi több kanálra is rá tudom venni magam, fogalmam sincs mi ütött belém, pedig mikor először megkóstoltam, én sem hittem volna, hogy ez másodszor is meg fog történni. :)
    Kutyáink már elég régóta vannak nekünk is, sőt macskánk is volt már, de nekem mégis a szomszéd macskájától sikerült összeszednem. Hullott a hajam, a nyirokcsomóim megdagadtak, jártunk ide-oda különféle orvosokhoz, de mire végre kiderült mi okozta a panaszokat, már át is ment rajtam a vírus. :)

    Jó olvasást (mi majd jól ellátunk ilyen személyes posztokkal:)) és sok pihenést kívánunk Neked a nyárra!

    Zsófi

    VálaszTörlés