2016. május 16., hétfő

Heti ez+az




Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

M. R. Carey: Kiéhezettek
Végre egy disztópia, ami Zsófinak is tetszett!! Sőt, kifogása sem volt ellene, ugyanis nem voltak benne tinihősök, sem szerelmi háromszögek. Nagyon kíváncsi lettem rá!(Bea)
A teljes blogbejegyzésért kattints IDE!

Braskó Csaba: Múzsa
Egy önfejlesztő könyv, egy hétköznapi történetbe ágyazva, mely történet főszereplője bármelyikünk lehet. Nagyon egyszerű, nyilvánvaló dolgokról olvashatunk a könyvben, olyan "hiszen ezt én is tudom" megállapításokról, mégis inspirálhat bennünket arra, hogy nem elég tudni, tenni is kell valamit. (Bea)
A teljes blogbejegyzésért kattints IDE!

Szentesi Éva: Hamvaimból
Szentesi Éva elmeséli nekünk történetét, azaz küzdelmét a rákkal. Őszintén, tabuk nélkül, ironikus humorral. Miközben végig azt érezzük, hogy azonnal időpontot kell kérnünk az eddig halogatott szűrővizsgálatokra. És éppen ezt tűzte ki maga elé célként a szerző, hogy minél több ember kapjon a fejéhez, és  törődjön többet a testi és lelki egészségével. (Bea)
A teljes blogbejegyzésért kattints IDE!

Antonio Orlando Rodrígez: Chiquita
Ismét egy könyv, ami teljesen véletlenül akadt Zsófi kezébe a könyvtárban és a kedvencei közé került. Egy rendkívüli nő, rendkívüli élete. Zsófi erélyesen utasított, hogy olvassam el. Mernék neki ellent mondani? :) Nincs mese, hamarosan elolvasom én is. (Bea)
A teljes blogbejegyzésért kattints IDE!



Miegymás:

Bea: 
Éppen ma egy hete jöttem haza, és lassan visszarázódok a mi hangos, mozgalmas hétköznapjainkba. A hűtőben ma még találtam egy dobozt, benne első látásra azonosítatlan valamit. Jobban megvizsgálva szaláminak tűnt.... hát legalább tudjuk, hogy tartósítószer nem sok volt benne. :)

A fiúk (mind a három) ma Lego kiállításon voltak, Titusz el is határozta, hogy továbbra is ilyen ütemben fogja vásárolni a legókat (értsd: szülinapra, névnapra, karácsonyra, húsvétra, gyermeknapra és alkalom nélkül aranyos bociszemekkel néz a nagyszülőkre) , és amikor nagy felnőtt lesz, akkor ő is fog kiállításokat rendezni. :) Ha azt nézem, hogy a kiállítás még Apát és Bencét is szájtáti nézőkké tette, akkor Titi elhatározásának is van némi alapja. :)
Igaz, eddig csak egy lego szoba szerepelt felnőttkori tervei között, ahová a gyerekei majd csak akkor mehetnek be, ha már nem nyálazzák össze a legót, és előtte kézfertőtlenítésen esnek át, még az is elképzelhető, hogy steril ruhát kell majd ölteniük. Ugyanis Titusz annyira kényesen ügyel a legóira, hogy árgus szemekkel figyeli, hogy senki nem evett-e előtte chipszet, vagy bármi mást, amitől zsíros lenne  a keze. Ha úgy gondolja, hogy valaki nem teljesen tiszta manccsal közelít a legói felé, képes felszólítani egy kézmosásra. Még (istenként) Bálványozott Bencét is. :))

A héten Zsófi végrehajtotta a cukorgyantás kísérletét. Első nap nem sikerült, túl sötét lett a cukor, és egyből megkeményedett, úgyhogy maximum csak keménykalapot tudott volna belőle csinálni. Megvolt a szokásos sírás-rívás, "mert nekem semmi sem sikerül", így vigasztalás gyanánt megígértem neki, hogy másnap majd közösen karamellizálunk. Sikerült úgy nagyjából, kis is próbálta, bár nem teljesen úgy, ahogyan az internet varázsos világában láttuk. Mikor kihűlt a karamell, azaz a cukorgyanta, próbaként rákente a karjára, aztán az szépen oda is ragadt, de lehúzni nem lehetett, mert még olyan olvadozós állapotban volt. 
Ekkor Zsófi hirtelen felindulásból felkapott pár szórólapot az asztalról, csíkokra tépte, és ráragasztgatta a karjára. Hirtelen azt hittem, hogy cukorgyantázásból átnyergeltünk a papírmasézásra, de ekkor az újságpapírt kezdte el letépkedni magáról, aminek olyan 60 %-os volt az eredménye.
Másnap még megpróbálta egyszer, de akkor már nem tudom mire jutott, mindenesetre egy felcsíkozott lepedőnk bánta... Mondjuk, ha farsangkor múmiának szeretnétek öltözni, akkor egy lepedővel és cukorgyantával egy füst alatt letudhatjátok a jelmezt és a szőrtelenítést is.:)
A cukorgyanta-kísérlet eredménye az lett, hogy este rendeltünk az interneten a célnak megfelelő szakszerű eszközöket. Jól csinálja Zsófi, így lett hajgöndörítője és pattanások elleni szuper(drága) szappanja is, amit amúgy akkor is megkapna, ha előtte nem végezne őrült kísérleteket. Már előre félek, hogy mit fog legközelebb kitalálni! :)


Ma közösen sütöttünk Zsófinak névnapi sütit, mézes krémest. Nagyon kellett őrizni a fiúktól, legfőképpen Apától a kisült lapokat is, mert miközben hűltek, darabkákat tördelt le róla, a krémet is jól eldugtuk, de azt is megdézsmálta, ám eme nehézségek ellenére, végül egy nagyon finom sütit sikerült összehoznunk.

Még egy képet szeretnék nektek mutatni, Anyukám kézügyességét dicsérik a rajta szereplő hírességek, amiket el is zsákmányoltam tőle. Felismeritek őket? :)


Zsófi:
A hűtőben Anya nem csak penészes szalámit talált, hanem egy egész csomag virslit is, ami még akkor lett kibontva, mielőtt elment. De egyébként minden rendben itthon, már az első nagy veszekedések is megvoltak... :)
És hát igen a cukorgyantázás... :), Anya nagyon cuki volt, hogy az első sikertelen próbálkozásom után csinált nekem egy második adag hellyel-közzel jól sikerült cukorgyantát. 
Ebből a förtelmes időből, ami az utóbbi napokban volt, már nagyon elegem van...alig várom már végre, hogy előbújjon a nap.
A kedvem azonban nagyon jó, főleg azért, mert most már szinte biztos, hogy megyünk a könyvhétre!!! Juhéééé!!! :)

A héten várható bejegyzések:
Fény az óceán felett, Üvegszilánkon táncolni, Sok eszkimó, egy orvos, Ébressz fel újra, Itt járt Britt-Marie

Legyen szép jövő hetetek!

Bea és Zsófi

13 megjegyzés:

  1. Mennyi szépség és finomság a képeken!!! Nagyon jók és persze az írás is, /a cukorgyanta kalanddal együtt/ Már tegnapra vártam a megjelenését. De ami késik, nem múlik. JÓÓÓÓÓ nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mama! Tudom, a maci fülét kiegyenesíthettem volna... ;)

      Törlés
  2. Lego... teljesen megértem, erről tudnék mesélni.... hasonlókat.
    Zsófi boldogságos névnapot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) :)
      A Lego menő! :) Én mondjuk inkább Playmobilos voltam, de azért Titi örökölt tőlünk is bőven Lego kockákat. :)
      Zsófi

      Törlés
  3. Boldog névnapot Zsófi :))
    ó, a Legóról nekem most a Lego film jut eszembe, mi azt néztünk három hétig naponta 2x. Ezt: https://www.youtube.com/watch?v=9UJqXFWEgC0

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Igen ezt a filmet mi is ismerjük! :) Pont a minap nézte Titi :) De amikor kijött ő is ezt nézte egész nap, először angolul, aztán szinkronosan is.... :)
      Zsófi

      Törlés
  4. Dejó Dejóó! Melyik nap jöttök a Könyvhétre? :D
    Boldog Névnapot Zsófi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Úgy néz ki, hogy vasárnap, mert akkor tud Apa elfuvarozni minket. :)
      Zsófi

      Törlés
  5. Én is voltam a hétvégén Lego kiállításon. Csak nem ugyanott? :D
    A Könyvhétért egy kicsit irigyellek titeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglehet, a fiúk Fertődön voltak :)
      A Könyv héttől már lázban égünk, es reméljük nem jön közbe semmi:) :)
      Zsófi

      Törlés
    2. Az a csodálatos új kultúrközpont megért egy sétát :)

      Törlés
  6. Hú, csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam a bejegyzést, de utólag is boldog névnapot! A cukorgyantázós eseten jót mosolyogtam, Könyvhétre pedig én is megyek (de szombaton, mert vasárnap már sajnos indulnom kell vissza Bécsbe).

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen! :) :)
    A héten megjött a profi gyantaszettem, úgyhogy most egy ideig búcsút mondok a cukorgyantának! :) :)
    De kár, hogy így el kerüljük majd egymást, de jó szórakozást és zsákmányolást kívánunk neked is! :) :)
    Zsófi

    VálaszTörlés