2016. április 24., vasárnap

Heti ez+az



Ezekről a könyvekről írtunk a héten:


Einstein elfeledett fia
Egy komor hangulatú életrajzi regény volt ez, ami megmutatta a nagy tudós "sötét" oldalát is. :) A bejegyzés 18-án, Einstein halálának évfordulóján került fel a blogra, pedig én még aznap nem is tudtam erről. Micsoda véletlenek vannak! :)

Az utolsó dal
Nagyon sokoldalú történet első szerelemmel, a tinédzser kor minden kibírhatatlanságával, családi válsággal, szeretettel, nyárral, állatokkal, fiatalokkal és felnőttekkel, szülőkkel és gyerekekkel, megbánással, jóvátétellel, egyszóval az élet minden szépségével és borzalmával együtt. Nekem nagyon tetszett, nem volt sok, nem találtam sziruposnak, nem voltak elvarratlan szálak, megnevettetett, megríkatott, ilyennek kell lennie egy jó könyvnek.:)

100 halálos technika a túléléshez
Egy könyv amiből megtanulhatjuk megvédeni magunkat, és azt is, hogyan fegyverezzünk le valakit, vagy éppen hogyan tüntessünk el nyom nélkül egy holttestet, én nagyon élveztem. Titusszal és egy játékpisztollyal a lefegyverzést is jól kigyakoroltam. 

A héten kitöltöttünk egy book taget: A random szavak book tag blogbejegyzésért kattints ide!

És szemügyre vettünk még néhány rejtélyes és megfejthetetlen borítót is: A Borítók viadal blogbejegyzésért kattints ide!

Miegymás:

Zsófi:
Anya még mindig nincs itthon, és egyre jobban hiányzik nekünk. :(
A héten megint sütöttem egy sütit, ugyanis 21-én találtam a hűtőben két túrót, aminek 18-án járt le a szavatossága, és Anyával együtt arra jutottunk, hogy jó lesz még az, pláne, hogy amikor kibontottam őket egy kicsit meg is kóstoltam és nem éreztem, hogy rossz ízük lenne. 


A tésztát nagyon hamar és zökkenőmentesen összegyúrtam, én magam is meg voltam lepődve, hogy semmi nehézség nem állt az utamban e folyamat közben. :) Viszont miután a túrót bekevertem a cukorral és a habbá vert tojásfehérjével, már határozottan furi íze lett a túrónak, úgyhogy szintén Anyával egyeztetve arra jutottunk, hogy ezt most akkor mégsem tesszük bele a sütibe. Egy kicsit azért szomorú lettem, hogy nekem egy süti se sikerül elsőre, de Anya megnyugtatott, hogy most határozottan a túró volt a ludas. 
Apa másnap hozott friss túrót, úgyhogy következő nap újból hozzá láttam a sütihez, vagyis már csak a sütés előkészítéséhez, mert a tészta már ott várt a hűtőben. Jaj, igen Apa hozott még egy plusz túrót is, amiből este csinált egy túrós tésztát, nekem meg közben megtanította, hogy kell tésztát főzni (igen, még tésztát főzni se tudtam), a nagy okítás alatt kifutott a tészta, de sebaj a lényeget így is megtanultam. :)
De térjünk vissza a sütihez. A nehézségek, amik a tészta alapanyagainak összekeverése során elkerültek, sajnos a nyújtás folyamatánál már nem hagytak engem magamra. Ugyanis akárhogy gyötörtem a tésztát a nyújtófával, sehogy sem akart tepsi formát ölteni. Erre Titinek az az ötlete támadt,  hogy vágjuk le a tészta széleit, így egy szabályos formát kapunk, és majd csak utána állunk neki a nyújtásnak, akkor tökéletes lesz a végeredmény. Hát... a végeredmény formája tökéletes is lett, tökéletesen extra vékony tésztát sikerült készítenem, ami a sütésnél egy cseppet sem jött fel. De a sütink íze most is tökéletes lett, úgyhogy nem panaszkodom, Apa magában majdnem megette az egészet. :)

A három tesó 
És most pedig következzen egy kis Star Wars filozofálgatás: 
A napokban jött ki egy új Star Wars filmelőzetes, a Rouge one, és meglepődve láttuk, hogy ennek az új sorozatnak is női főszereplője lesz. Én meg jól meg is sajnáltam a fiúkat, akik mind a ketten lézerkardot forgatva nőttek fel, Anakin és Luke Skywalkernek, vagy éppen Han Solonak képzelve magukat. Én magam tökéletesen elégedett voltam a nekem jutott szerepekkel, mert Leila hercegnőt fantasztikusnak találtam, Padmé finomsága pedig mindig is lenyűgözött. :)
Az Ébredő erő legmenőbb főszereplője és kardforgatója Rey volt, jó ott volt Poe Dameron és Finn is, de még a fiúk is Reyt tartották a legmenőbbnek. Igen ám, de kinek a helyébe fogja most majd Titi magát képzelni? 
Bevallom őszintén, engem nagyon meglepett már az is, hogy az Ébredő erőben női főszereplő volt, és azt, hogy ebben az új filmben is nő fogja játszani a főszerepet egy kicsit már furcsának is találtam...Félre ne értsetek nekem semmi gondom nincs ezzel a dologgal és igazából a fiúknak sem, de azért egy kicsit hiányoznak az utánozható férfihősök. Ettől azonban még természetesen nagyon kíváncsian várjuk majd ezt a filmet is. :)

Ma este megint cirkuszba megyünk, kár, hogy Anya nincs itthon, és így most nem tud velünk jönni, de ő semmiképp sem szerette volna, ha mi ezt most kihagyjuk.
Legjobban a plakáton reklámozott, ágyúból kilőtt ember birizgálja a fantáziánkat, hát majd meglátjuk milyen lesz! :)

Bea (a távolból):
Jaj, én olyan jót nevettem, miközben Zsófi bejegyzését javítottam.:) Elképzeltem, amint Zsófi és Titusz nyakig lisztesen állnak a konyhában, tanakodnak és azon gondolkodnak, hogyan nyújtsák ki a tésztát, aztán meg levagdosnak belőle darabokat. Innen is egy kicsit, meg onnan is egy kicsit.
Elárulom, hogy amiket levagdaltak, lecsipegettek, nem tették ám vissza a tésztába, hanem kekszeket sütöttek belőle.:) Valószínűleg ugyanígy jártak el a felülre való tésztadarabbal is, így nem csoda, ha vékony lett a tészta. Hiszen szinte a fele kimaradt!! :-)
Aztán meg Zsófi kétségbeesetten hívott fel, hogy Apa együltő helyében felfalta a süti felét. Mondtam neki, hogy két lehetőség lehetett, vagy Apa volt nagyon éhes, vagy tényleg a tészta volt annyira vékony, de az is lehet, hogy mindkét tényező együttesen közrejátszott, és akkor még örülhet is, hogy Apa nem falta fel egyszerre az egészet.:)) De ez megint csak azt bizonyítja, hogy a süti finom volt.:)

E heti zeneajánlatunk: 
A héten, 21-én nemzetközi tea nap volt, így most arra gondoltam, hogy legyen egy teás zene itt az ajánlónkban. Ami nem más, mint a kedvenc zenekarom, a Kinks Afternoon Tea című száma, nagyon szeretem ezt a dalt, hallgassátok meg ti is! :)

Bár stílusban teljesen más, de ha meghallom ezt a zenét, akkor egyből odaképzelem magam egy kellemes teraszra, gyönyörű kilátással a tengerpartra, vagy hegyekre, vagy bármilyen csodás tájra, és békésen kortyolgatom a reggeli teámat. (Na jó, nekem a kávé is belefér :))  Bea



Legyen szép jövő hetetek!

Bea és Zsófi

6 megjegyzés:

  1. 1.Túrós süti és túró már minden mennyiségben! <3
    2.A héten a szemem elé került egy videó a cirkuszi állatok idomításáról, aminek már az elején zokogni kezdtem, nem is tudtam megnézni, így most a cirkusz szó hallatán rosszul leszek. :(
    3.Igen, hol vannak a férfi hősök?! :)
    4.A Sparks könyvet elkezdtem olvasni, de az első oldalnál, Landon nevénél rájöttem,hogy ez az egyik sírós/boldog filmem, így nem is olvastam tovább. A filmet olyan sokszor láttam, hogy nem vágyom a könyvre.
    5.Bea: ó,nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig tartó vagy nagy a probléma. :( kitartást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. Hiába, szeretjük a túrót.:)
      2. Ez nehéz téma, bennem is van kettőség ezt illetően, de erről sokat lehetne beszélgetni, mert pl. az Elefántok elefántjában Modoknak addig volt remek dolga, amíg cirkuszi elefánt volt, azelőtt és azután pedig szörnyű dolgok estek meg vele. Meg persze itt vannak az állatkertek, nem megfelelő tartási viszonyokkal, és a szabadon élő elefántok, akikre pedig az Elefántsuttogóból megismert orvvadászok jelentettek veszélyt. Szóval nem fekete-fehér dolog sem a cirkusz és sem az állatok témája.:)
      3. Férfi hősökről az jutott eszembe, hogy nemrég Titusz csinált valamiféle tesztet, hogy melyik Star Wars szereplő lenne a válaszai alapján. A kérdések angolul voltak, nem értett minden kérdést, de van amit igen, a többit csak kitalálta egy-két szóból, vagy jól, vagy rosszul, de a végén az jött ki neki, hogy ő Leia hercegnő. :D
      4. A filmet én már régebben láttam, és éppen csak annyira emlékeztem rá, hogy helyenként ismerős volt a könyv története. Én pedig azt gondolom, hogy nekem tökéletes volt a könyv, és nem érzem, hogy meg szeretném nézni a filmet. Persze lehet, hogy azért mert annyira letaglózott a vége.
      5. Sajnos nagy és hosszú ideig tartó, és még az elején tartunk, nem lesz könnyű, de hiszem/tudom hogy a vége happy end lesz. Köszi a biztató szavakat.
      Bea

      Törlés
    2. 2. NEM küldöm el a videó linkjét, jó?
      3. hangos nevetés tőlem. :D
      5. Szerintem másban nem tudok segíteni! Sok erőt! Néha haza tudsz utazni?

      Törlés
    3. 2.JÓ!:)
      5. Köszönöm. Igen, hamarosan hazamegyek.:)

      Törlés
  2. Tuti finom volt a túrós süti... ne haragudj apára Zsófi!
    Bea a távolban: büszke lehetsz, remek gyerekek!
    Grat és kitartást. (mennyire úútáltam a matekot! a heti történéshez,... a tanerőt nem is kommentálom...(egybarom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, büszke is vagyok rájuk. Én is utáltam a matekot, szerintem Zsófi is, Titusz is, ezek után főleg. :)A tanerővel hétfőn ismét "összecsapnak" az otthoni erők.
      Bea

      Törlés