2016. március 17., csütörtök

Anna Woltz: Száz óra sötétség

Emilia tizennégy éves vagány lány, de kényszeres kézmosó és tisztaságmániás.  Anyja sikeres festő, apja az iskola igazgatója és kockafejű matektanár.

Emilia éppen New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Mi történhetett, hogy megszökött otthonról?

Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. 

Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket.

Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.

A hosszú fülszöveg szinte mindent el is mondott helyettem. Emilia elszökik otthonról, mert iskolaigazgató apja olyan dolgot tett, aminek a következményeit nem tudja elviselni. A szülők amúgy sem tűntek mintaszülőnek, de még jó szülőknek sem a szememben. Az anya egy elvarázsolt festőművész, az apa pedig egy - szerintem - életközépválságban szenvedő iskolaigazgató, aki olyat tesz, amit egy felnőtt embernek sem, de egy iskolaizgazgatónak meg főleg nem kellett volna tennie. Tetteinek következményei Emiliát is érintik, ezért jól kitervel mindent és Hollandiából New Yorkba utazik.
Attól most elvonatkoztatok, hogy ezt egyedül egy tizennnégy éves lány meg tudja-e tenni, még akkor is, ha hamisít magának szülői engedélyt.  
Miután ezen túllépek, próbálom megismerni és megérteni Emiliát. Kétségbeesésében osztozni, amikor a bérelt háznak hűlt helye, vagyis inkább amikor kiderül, hogy a bérbeadó egy csaló és csak a pénzére utazott. 
Helyette ott van viszont Seth, majd később Abby, akiknek édesanyja elutazott a hétvégére, és nekik is van egy szomorú, feldolgozandó problémájuk, majd csatlakozik a csapathoz az önmagát kereső Jim is, aki éppen megsebesült és kilenc, de az is lehet, hogy nyolc ujja van. Vagy még az is lehet, hogy megvan mind a tíz.:) Majd jön Sandy, a hurrikán.
Ezt először alig akarják elhinni, mert ezidáig csak a riogatás volt, aztán nem lett belőle semmi, de azért megtesznek pár szükséges óvintézkedést, majd amikor megérkezik a hurrikán, akkor már csak ők négyen vannak a hurrikán menedékhelyen, és csak magukra számíthatnak. Áram és víz nélkül maradnak pár napig, a város részei romokban, ők szülők nélkül. 
Szinte katasztrófakönyvnek tűnik, de egyáltalán nem az. Nagyon bírtam mind a négyüket, Abbyt a hatalmas szívével és eredetiségével, Seth-t a félszegségével és óriásí lelkével, Jimet a vagányságával, lezserzségével, bizonytalanságával együtt. Legtovább tartott Emiliát megkedvelnem, de ahogyan újdonsült barátai segítségével kezdte kibontani szirmait és elfogadni önmagát, úgy kedveltem meg én is egyre jobban. 
A könyv lezárásába egy kicsit talán bele lehetne kötni, hogy a problémák megoldásában nem mentek le nagy mélységekig, de úgy gondolom, hogy ez a történet Emilia szemszögéből nézve megfelelő lezárás volt, és igazából az már egy következő történet lenne, hogy a család hogyan jött ki ebből az elkeserítő helyzetből. Itt az volt a lényeg, hogy Emilia miközben barátokra talált, önmagát is megtalálta és kiállt magáért, bizonyos fokig önállóságra kényszerült és rájött, hogy akár boldog is lehet.
Nekem tetszett ez a könyv, kedves, bájos történet volt, komoly problémákkal a háttérben, szerethető szereplőkkel és közben még jó párszor mosolyogtam is.


9/10

Bea

2 megjegyzés:

  1. Érdekes könyvnek tűnik, nagyon jó, hogy írtál róla :) Majd figyelni fogok rá és ha lehet, én is elolvasom :)

    VálaszTörlés
  2. Én is sokáig itt tologattam, könyvtári volt, de mindig halasztottam. A hibáival együtt remek könyv volt ez, érdemes elolvasni. :)

    VálaszTörlés