2016. március 6., vasárnap

A Hónap Könyve(i) februárban

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap legjobb könyveit. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak.

Nagyon kellemes meglepetés volt ez a könyv, mert a borítója és a fülszövege alapján nem gondoltam, hogy egy ilyen ironikus, gyakran megmosolyogtató, ugyanakkor kicsit keserédes,  nem is annyira könnyed, már-már szépirodalmi történetet kapok. /Bea/

Johnt már megismerhettük a Nézz a szemembe c. könyvéből, ahol a saját életét mutatta be, és csak érintőlegesen a kisfia születését. Ezt a könyvet teljes egészében a fiának szentelte, egészen születésétől 18 éves koráig végigkísérhetjük csetlés-botlásaikat, nehézségeiket. Nagyszerű könyv ez is, tele humorral és szeretettel. /Bea/

Az egyik legmegrázóbb, legelgondolkodtatóbb könyv amit az utóbbi időben olvastam. Szerelemről, boldogságkeresésről, eutanáziáról, érzelemmel és humorral. /Bea/

Modok, az elefánt és Bram élete, kalandjai, vándorlásai, némi misztikum, sok-sok szeretet, bátorság és egy eltéphetetlen kötelék. No meg cirkusz. Ezekre számíthatunk ebben a nagyszerű könyvben. /Bea/

Egy vak kismacska megmenekülése, csodálatos élete, kalandjai Gwen Cooperrel, egy igazi macskaimádó lánnyal. Nagyon aranyos, kedves és szeretetre méltó történet. /Bea/

Csodálatos mesék a gyönyörű Erdélyből, a békés tavak mellől és az elvarázsolt erdőkből. Társaink lehetnek esténként tündérek, manók és mindenféle népek az erdőből és a tavakból. /Bea/

Bár egyikünk sem adott 10 pontot a könyvnek, mégis megemlítjük ebben a válogatásban. Azért, mert mindketten szeretjük a Skóciában játszódó történeteket, itt is elvarázsolt bennünket a skót táj gyönyörűsége, ugyanakkor barátságtalansága és hidegsége is, és ugyanez volt jellemző a könyvre. Erős indulatokat váltott ki belőlem, haragudtam az anyára, nem értettem tetteinek mozgatórugóját, sok értelmetlen és vitatható dolog volt a történetben, mégis valamiért nagyon megmaradt bennem. Sajnáltam volna, ha kihagyom. /Bea/

Nagyszerű könyv, hétköznapi emberek számára is érthető és megemészthető módon. Megismerkedhettem közelebbről egy nagyon fontos szervrendszeremmel, a beleimmel. Tudom, milyen testhelyzetet a legideálisabb felvenni a wc-n, ha produkálni is szeretnék valamit, és milyen ételeket kell ehhez leginkább ennem. Tudom, miért korog a gyomrom, nem, nem feltétlenül azért, mert éhes vagyok, hanem azért mert odabent a bejárónő végzi a dolgát.:) És azt is megtudtam, hogy nem vagyok egyedül. Tulajdonképpen nagyon sokan vagyunk bennem, rengeteg baktérium él még velem és végzi odabent a napi rutin feladatait.:) Nagyon tanulságos könyv volt. /Bea/

Ahogy Anya is, úgy most én is Anne-rajongó lettem, alig várom, hogy olvashassam a sorozat következő részét. Nagyon kedves és bájos történet volt ez. Avonlea pedig bekerült a kedvenc könyves helyszíneim közé. /Zsófi/

2 megjegyzés:

  1. Szia Bea, sziasztok!
    A könyvek között van egy nagyon régi kedvencem (Wass Albert), egy régi (Anne) és egy tavalyi, amin ugyanúgy sokáig gondolkodtam, tanakodtam, rágódtam, mint te. Várom a filmet is. (Mielőtt..)
    Most keveset , sőt nem olvasok,sokáig, de figyelek. :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia Andi!
    Mi is nagyon várjuk a filmet, bízom benne, hogy jó lesz. Wass Alberttől újraolvasásokat is tervezek, és meg van pár könyve, amit nem olvastam, Anne-t pedig még csak épphogy megismertem az első részből, de boldogsággal tölt el a tudat, hogy van még előttem jó pár kötet. Igen, olvastam nálad, hogy most egy ideig nem fogsz olvasni :(, éppen ezért nagyon örülök annak, hogy bennünket azért olvasol. :) Bea

    VálaszTörlés