2016. február 17., szerda

S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

Egy évvel azután, hogy az egyik egypetéjű ikerlányuk, Lydia balesetben meghalt, Angus és Sarah Moorcroft a férfi nagyanyjától örökölt kis skót szigetre költözik abban a reményben, hogy sikerül helyrehozni az életüket.
Ám amikor az életben maradt lányuk, Kirstie azt állítja, tévedtek, és ő valójában Lydia, a házaspár világa ismét romokban hever. Ahogy közelít a tél, Angusnak el kell mennie a szigetről dolgozni. Sarah magányos, és Kirstie (vagy Lydia?) egyre zaklatottabban viselkedik. Amikor anya és lánya egy hatalmas viharban a szigeten reked, az asszonyra rátörnek a múlt emlékei. Mi is történt valójában azon a végzetes estén, amikor meghalt az egyik lánya?

Az Anyával való - fülszöveg elolvasása utáni -  kis beszélgetésünkkel kezdeném a könyves beszámolómat. Miszerint,  én azt az álláspontot képviseltem, hogy szerintem egy anya mindenképpen meg tudná különböztetni a két gyerekét, mindenféle külső ismertetőjegy vagy viselkedés minta nélkül. Egyszerűen ezt csak úgy képzelem el, hogy ha egymás mellé állítunk egy nagyon-nagyon-nagyon egyforma egypetéjű ikerpárt, akkor egy anya ösztönszerűen meg tudná különböztetni a gyerekeit.
Anya ezzel szemben más véleményen volt, ő anyaként nem volt teljesen biztos ebben. 
De végül is mivel személyesen egyikőnknek sincs valami nagy tapasztalata ebben az iker témában, nem tudhatjuk melyikőnknek van igaza.

Egy kicsit féltem, hogy ez a "nem hiszem el, hogy egy anya nem tud különbséget tenni a gyerekei között" véleményem befolyásolni fog majd az olvasás során, vagy esetleg majd emiatt nem tudom élvezni a könyvet, de szerencsémre ez nem így történt, mert ez a része nagyon kidolgozott volt a történetnek. Nem volt ez a helyzet olyan fekete-fehér, mint azt gondoltam. Szóval így, ha néha meg is szólalt az a hang a fejemben, hogy "nem hiszem el, hogy egy anya..." akkor azt mondtam neki, hogy fogd már be, kit érdekel ez?, én így is alig tudom lerakni ezt a könyvet. Tényleg nem is tudtam, egy nap alatt kivégeztem. 

A sötét téma mellett, a könyv helyszínei is hozzájárultak a nyomasztó, baljós légkör megteremtéséhez, de emellett még valami eszméletlenül szép vidékek voltak, minden hátborzongató részlet ellenére én szívesen beköltöznék egy ilyen világítótornyos, csak csónakkal megközelíthető skót szigetecskére.

A történetről nem akarok túl sokat írni, már megtette a fülszöveg helyettem, a könyv egész cselekménye e kérdés köré épül: melyik lány maradt életben Kirstie, mint azt először is hitték, vagy tévedtek és Lydia, az,  akit hónapokig Kirstie-nek hittek. 
Ahogy haladunk egyre előrébb a történetben,  persze mi is felállítjuk a saját elméletünket, hogy aztán a következő oldalon azt mondhassuk, hoppá úgy látszik tévedtem. 
Zord időjárás, kísérteties hangulat, családi dráma, pattanásig feszülő idegek, komolyan, sokszor le kellett takarnom a következő oldalt olvasás közben, nehogy virgonckodjon az a nagyon kíváncsi szemem. 
Elég felfokozott hangulatban voltam a történet vége felé közeledve, nem nagyon szeretem a kísértetes történeteket, ez nem is volt teljesen az, de néha már annyira rettegtem Kirstie-től - vagy Lydiától, egy hét éves kislánytól, hogy egy kicsit el is szégyelltem magam. :)


Meg kell hagyni jó kis thriller volt ez, ám a könyv végére érve nekem maradt egy kis hiányérzetem. Nem maradtak ugyan megválaszolatlan kérdések, minden "szépen" a helyére került, a sötét titkokról lehullt a lepel, ám én egy kicsit csalódott voltam, valami ilyesmit éreztem "csak ennyi, tényleg ezt akartam kideríteni háromszáz oldalon keresztül?". Nem tudom talán egy kicsit később, már másképp fogom ezt a befejezést látni, majd meglátjuk. 
Anya is elolvassa majd, úgyhogy alig várom már, hogy kifaggathassam... :)

8/10

Zsófi

6 megjegyzés:

  1. Nagyon nagy kedvet csináltál az olvasásához, pedig én az ilyen témáju könyveket nem nagyon szeretem. Lehet, hogy elolvasom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök. Lehet? :), hogy neked is tetszene...
      puszi Zsófi :)

      Törlés
  2. Sziasztok! Iker témában otthon vagyok....mindig, minden körülmény között meg tudom őket különböztetni, pedig tökegyformák...Puszi

    VálaszTörlés
  3. Ugye, én megmondtam! És amikor kisbabák voltak? Akkor is könnyű volt? Zsófi

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Azért vettem meg a könyvet,mert tetszett a borítója,a tartalma pedig totál beszippantott,és mi lett mikor kiolvastam?...csak hátra dőltem..Ennyi?Sokat gondolkodtam hogy mi lesz a vége,és én valami mást vártam,ettől függetlenül,nincs hiányérzetem,elfogadtam így ahogy van./RIA/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ezt nagyon jól megfogalmaztad!! Én is valami más véget vártam, de aztán azt mondtam, hogy nekem ez is jó befejezés volt. Éppen, ahogy írtad. :) Ezenkívül feszült érdeklődéssel olvastam végig, nem nagyon tudtam letenni.Szerintem jó volt.:) Bea

      Törlés