2016. február 7., vasárnap

Ezeket néztük a héten #9


Mi és a földönkívüliek, na meg az X-akták új évada, a nagy kérdés, hogy van-e még olyan aki annyiszor megnézte az Agatha Christie-s filmadaptációkat, mint mi,  és egy kis Tinkers - Ezeket néztük/történtek velünk a héten #9



X-akták 10. évad 

Mi és az X akták:
Kapcsolatunk eme remek sorozattal már pár éves múlttal rendelkezik. Az egész történet ott kezdődött, hogy a tesómmal Bencével (akivel két év van köztünk, az én javamra), úgy 10-12 éves korunk között elkapott bennünket valamiféle rejtélyes, de annál nagyobb fokú ufo rajongás. Ufo-s magazinok böngészgetése, nagy elméletek gyártása, és a földönkívüli civilizációk utáni kutatás jellemezte leginkább e korszakunkat. Nagy érdeklődést mutattunk még Erich von Däniken könyvei iránt is (most, hogy ezt írom kedvet is kaptam hozzá megint!), és bizony annyira belelovaltuk magunkat az író különféle elméleteibe, hogy este a földönkívüli inváziótól tartva már félve hajtottuk álomra a fejünket. Így visszatekintve szép idők voltak azok! 
Pár évvel később a hiszékenységünk talán csökkent az idegenek létezésében, (gondolom ebbe a be nem következett invázió is szerepet játszhatott), de a téma iránti rajongásunk megmaradt. 
És itt jöttek a képbe anyáék, akik mondták, hogy van ez a régi sorozat, ami biztos tetszene nekünk. Így kattantunk rá aztán az X-aktákra, és hatalmas, egész délutánokon átívelő, "még nézzünk meg egy részt" X-akták maratonokat tartottunk. Aminek hatására, bár bőven kinőttem már az ijedős korból, újból elkezdtem rászokni a sötétben való gyorsabb közlekedésre. Ilyen fantasztikus hatással volt ránk Mulder és Scully ügynök, no meg a Gumiember, a kis zöld emberkék, és a fekete olajszerű rendkívül veszélyes földönkívüli akármicsoda. :)
Az évadok befejezése után természetesen a kedvenc részeinket, évadjainkat újranéztük, vagy ha nem tudtuk eldönteni, hogy mit nézzünk, akkor néztünk X-aktákat.
Mostanában sajnos nem nagyon tudunk akkor megnézni egy részt, amikor szeretnénk, ugyanis kisöcsénk Titi az ufo rajogásunkban egyáltalán nem hasonlít ránk, így ha ő is a szobában van, semmi ufós filmet nem nézhetünk. Hiába mondom neki, hogy egy Star Wars részben több földönkívüli lényt mutatnak, mint egy X-akták epizódban, nem nagyon hatja meg, úgyhogy eddig még nem sikerült ezt, az egy tízéves által hozott ufo cenzúrát feloldanom. :) 
Így a sorozathoz való kapcsolatunkat ismertetve, már nem meglepő, hogy nagyon bezsongtunk, amikor tudomást szereztünk az új évad készüléséről.

És hát akkor lássuk, hogy mik az első benyomásaim a folytatásról: 
Még csak két részt láttam, és azok egyelőre nem fogtak meg annyira.
Az első rész rögtön egy durr bele a dolgok közepébe kezdéssel indít, az X-aktákat jó pár éve megszüntette az FBI, ám most (majd a rész végén) csak úgy huss, újra megnyitják, Scullyn és Mulderen kívül feltűnik még egy régről ismert arc is, mégpedig Skinner igazgató személyében.
Ami a legjobban feldühített engem ebben a kezdéseben (és hű X-akták rajongó társamat Bencét is) az az volt, hogy itt még mindig az volt a fő kérdés, hogy léteznek-e idegenek. Hát kérem szépen, Scullyt már egyszer el is rabolták ezek a bizonyos idegenek korábban, Muldert pedig egyszer meg is mentették, de az előző évadok során már találkoztak alakváltó földönkívüliekkel és még egyéb más gyanús életformákkal is. Az nem elég? Akkor mégis mi szükséges nekik ahhoz, hogy higgyennek a létezésükben? Talán egy űrhajón rendezett nemzetközi "hé Scully és Mulder, látjátok, hogy létezünk?" konferencia után már nem lennének kétségeik, mert az úgy látszik nem elég, ha elrabolják őket, mert ők hinni akarnak... 

Az első résznek úgymond befejezetlenül lett vége, úgy érzem később majd várható a folytatás. A második rész sem fogott meg túlságosan, az csak egy "sima" X-aktás rész volt, az évadok során bőven láttuk már ennél jobb részt is. Az is nagyon fura volt nekem, hogy hiába van már Scullynak új élete, új munkája, amit úgy látszik teljes elkötelezettséggel végez, csak úgy se perc alatt csatlakozik Mulderhez, hogy újraindítsák az aktákat. 
A többi részt illetően azért még bizakodó vagyok, majd meglátjuk mi lesz. :)

Filmnézés szempontjából elég eseménytelenül telt ez a hét. Anyával megnéztük a Star Wars harmadik részét, és a fiúk nagy megdöbbenésére is hangoztattuk  azt az elméletünket, hogy mi teljesen megértjük, hogy miért lépett át Anakin a sötét oldalra, ha a Jedi Tanács ilyen undokul bánt vele.

Bencével elkezdtük újranézni az Agatha Christie feldolgozásokat, de igazából az újranézni kifejezés nem is nagyon helytálló, mert tulajdonképpen ezeket folyamatosan nézzük, nem számít, hogy már százszor láttuk őket, és természetesen azt is tudjuk, hogy ki a gyilkos. Bence fel is vetette azt kérdést, hogy szerintem van-e még itt Magyarországon olyan ember, aki annyiszor látta ezeket a filmeket, mint mi. Azt válaszoltam neki, hogy az első ötben mindenképpen benne vagyunk... :) Szerintem a nagy Anglia rajongásunk is ezeknek a filmeknek köszönhető. A Gyilkosság a paplakban c. részben például elképesztő az események helyszínéül szolgáló falucska, Miss Marple háza meg valami bámulatosan tündéri.


Személyes-zenekaros berkekben pedig az a nagy dolog történt, hogy bejutottunk az Index, Stenk zenei blogjának versenyébe, ahol is keresik az év dalát. 

183 zenekar közül bejutottunk a 30 kiválasztott közé, aminek nagyon örültünk, az számokat >ide< kattinva tudjátok meghallgatni.
Mi a Really Love You számunkat índítottuk, vagyis az az igazság, hogy Apa választotta ki magában  önkényesen :), de végül nem is volt ez baj, mert én például nagyon nehezen tudtam volna a három közül egyet kiválasztani.









A következő körben tíz dal fog továbbjutni, mi reménykedünk, majd meglátjuk mi lesz. :)

Zsófi

11 megjegyzés:

  1. Először is nagyon GRATULÁLOK a dallal bejutáshoz! Már a molyon is meghallgattam, a büszke anyuka megosztásakor. :) Nagyon kellemes, vidám dal, nem csoda, hogy beválasztottak titeket! Szorítok a folytatáshoz is!

    Az X aktákkal kapcsolatbna megértem, hogy a 10 éves öcsétek nem szeretne ilyen sorozatot látni! :) Ha Te is gyorsabban haladsz miatta a sötétben, képzeld el, hogy szegény mit élne át! Én csak egy-két részt láttam kiskoromban belőle, nem is tudom, talán 12-13 éves lehettem, a bátyámmal néztük, mikor ment a tévében, ő 5 évvel idősebb nálam. És ő utána alig mert kimenni a szobából a sötét folyosóra! Én voltam a bátrabb, én mentem előre, de azért nem mondom, egy kicsit én is ideges voltam! :D Nem is néztünk aztán több részt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye-ugye, én is mindig mondom nekik, hogy ne nyagassák Tituszt az X-aktákkal!! Bea

      Törlés
    2. Köszönjük! :) :)

      Nem nyaggatjuk mi, csak mindig teszünk egy próbát, de mivel elég határozott tízéves, akinek nem lehet csak úgy megmondani, hogy mit nézzen,úgy érzem még egy darabig nem fogunk X-aktákat együtt nézni. :)
      A Ti X-aktás emlékeitek is nagyon mókásak, úgy látszik ez a sorozat minden fiatal tizenévesre ilyen hatással volt. :) :)
      Zsófi

      Törlés
  2. Örömmel gratulálok eddigi sikeretekhez, bízom benne hogy zenétek jó fülekre talál és tovább is jutottok. Nekem nagyon tetszik, én rajongótok lettem."vagyok" Hajrá THE TINKERS, sok sikert.

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok Lánykák! :)
    A számok piszok jók, nagy gratula az eddigi sikerhez! :)
    Persze szurkolunk Nektek nagyon!
    Tituszt teljesen megértem, hogy nem akar ijesztő dolgokat nézni. Emlékszem, mikor gyerekfejjel megnézettek velem egy Rémálom az Elm utcában részt... Évekig belémégett, borzasztó volt... Az új X-akták részek viszont inkább rengeteg információt mutatnak a valós helyzetről, ami a világban történik. Inkább így érdemes nézni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) :)
      Köszönjük szépen! :)
      Az új részek az itthoni csapatot is két részre osztották, Anyáéknak nem volt semmi bajuk vele, sőt Anya úgy tervezte, hogy majd leírja ő is a véleményét(mert még családon belüli hangos szóváltások is kialakultak ez ügyben), csak szerintem én már olyan sokat írtam, hogy nem akart beleírkálni a bejegyzésembe, na de majd legközelebb. :)
      Az az igazság, hogy nekünk ebben a "Titi" időszakunkban nem is volt szabad ilyesmiket néznünk, úgyhogy szerintem épp emiatt kialakult bennünk valamiféle vonzódás a borzongás iránt. :)
      Zsófi

      Törlés
  4. Gratulálok és drukkolok! Jó dal :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük! Mindkettőt. :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok Család! Az hogy, beválasztottak titeket ebbe az országos listába az hatalmas dolog!! Nagy-nagyon-nagyon büszke vagyok rátok! Csak így tovább! Sajnos az X-akták új részei tényleg nem a legjobbak, sőt csalódás egy kicsit. Főleg a harmadik rész után! Majd összehozunk egy filmnézést legközelebb és megnézzük a Negyedik típusú találkozásokat. Én attól nem aludtam három napig!! Puszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, mi is nagy dolognak tartjuk! Reméljük lesz tovább is. :) Tegnap este a harmadik részt is megnéztük. Nevetgéltünk, de nem volt az igazi. A régebbi részek között volt egy ennél sokkal jobb paródia. A közös filmnézést pedig várjuk! :)

      Törlés