2015. december 15., kedd

Mészáros László: Sikerre születtem

Mészáros László memoárjában egy különleges férfi kalandokkal teli sorsa rajzolódik ki, aki egy pillanatra sem adta fel. A semmiből emelte magát az Egyesült Államok leggazdagabb emberei közé, de soha nem feledte el, honnan indult.  Története inspirációként szolgálhat mindenkinek, aki elhagyja az otthonát, hogy szerencsét próbáljon. Egyebek között ő is volt gyári munkás, szobafestő, laboratóriumi technikus, aztán cégvezető lett, és nevéhez olyan komoly technológiai újítás fűződik, amely felkeltette egy  nemzetközi óriásvállalat, az Intel figyelmét...

Többször is írtam már arról, hogy szeretem az életrajzokat. Nem is volt kérdés, hogy Mészáros László önéletrajzát is szívesen elolvasom, annak ellenére, hogy nem tudtam ki ő.
Nos, ő egy tizenhét éves kamasz fiú volt akkor, amikor 1956-ban elhagyta az országot, családját hátrahagyva, tudtuk nélkül, néhány barátjával átszökött a nyugati határ szögesdrót kerítésén. Ausztriában élt és dolgozott társaival egy évig, majd megkapta a lehetőséget, hogy hajóra szálljon Amerika partjai felé. Zsebében ekkor egy dollár volt. Mikor legelőször hazalátogatott Magyarországra sok év múlva, azt már sikeres vállalkozóként tette. Azóta pedig gazdagsága, sikeressége csak nőtt, tudásából és vagyonából sokat áldoz a MICE-alapítványával a magyar fiatalok képzésére, segít, hogy a gyerekek felfedezhessék magukban a tehetséget. 

Visszatekint gyermekkorára is, elmeséli, hogy milyen szörnyűségeket élt át 5 évesen. Olyan szörnyűségeket, amit nemhogy egy 5 éves gyermeknek nem, de egy embernek sem lett volna szabad átélnie. Mesél arról, hogy gyermekkorában is dolgozott, ahol tudta segítette a keresetével a családját, de hamar rájött kereskedelmi érzékére is, amikor is cigerattacsikkeket kapott azért, hogy találkát szervezett a falu fiatalembereinek, akik a nővérével szerettek volna megismerkedni. :) 
Őszinte közvetlenséggel ír fiatalkori csínytevéseiről, udvarlásairól, rajongva beszél gyermekkori lakhelyéről Szentpéterfáról.  Nagyon bátornak tartom azért, hogy 17 évesen nyakába vette a világot, persze jó nagy adag kalandvágyás is kellett hozzá. Végig ott munkált benne, hogy igenis, ő lesz valaki, el fog érni valamit, sikeres ember lesz. 
És nyilvánvalóan ez volt a sikerei titka elsősorban. A hatalmas akaratereje, az, hogy mindig hitt önmagában, a kitartása, és az, hogy soha nem adta fel. Ha ki kellett menekülnie egy égő ablakon, akkor legközelebb bejutott egy ajtón. Ahol igaz, hogy sokkal kevesebb volt a fizetése, és patkányokat takarított, majd boncolt, de volt előrejutási lehetősége. A másik nagy segítsége a hite volt, ami végigkísérte életét, soha egy pillanatra sem veszítette el, a hitből merített erőt, ha erőre volt szüksége és Istennek mondott köszönetet az erejéért, a kitartásááért, a sikereiért.
Nagyon érdekes volt olvasni, hogyan jutott Amerikában egyre feljebb, gyári munkásból labortechnikus  lett, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy vállalatot alapított. Tanulságos és hasznos volt Mészáros Lászlót végigkísérni ezen az úton, tanulni belőle és példát venni róla. Bár az üzleti fejezetek nekem egy kicsit kínainak tűntek, de ez nem a szerző érdemeit kisebbíti. 
Meglepő volt, hogy mekkora magyar közösség élt az 1956-os években Amerikában, Buffalóban.

A könyv közepén lévő színes képekről a könyv és élete szereplőit is megismerhettük, szülei, családja, gyermekei, barátai, üzlettársai szerepelnek ezeken a fotókon. Mészáros László gyermekként, fiatalemberként, amatőr színészként, majd Les Mészáros komoly üzletemberként, fiatal és megállapodott férjként, családapaként, barátaival mulató férfiként. 
Tetszett a könyv lezárása, ahol a barátai, családtagjai írnak róla, emlékeznek közösen átélt eseményekre. Úgy gondolom, hogy Mészáros László joggal lehet büszke az életére, az elért sikereire, és igazán tiszteletre méltó, hogy ezt a MICE program keretében tovább is szeretné adni. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Az önéletrajok kedvelőinek megfelelő választás. Üzletembereknek, kezdő vállalkozóknak nemcsak szórakoztató, hanem hasznos olvasmány. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése