2015. december 29., kedd

Lucinda Riley: Éjféli rózsa

A dartmoori lápvidéken álló Astbury Hall hosszú évek óta némaságba és dermedtségbe burkolózik, falai közé zárva megannyi titkot, örömöt és bánatot. Amikor a huszadik század Angliáját megörökítő film helyszínéül e kastélyt választják, és megkezdődik a forgatás, a hely újra megtelik élettel, sőt megérkezik ide Rebecca Bradley, az ünnepelt amerikai filmcsillag is. Azt azonban senki sem sejti, hogy a sikeres, gazdag és tehetséges fiatal színésznő menekül az életét megkeserítő nyilvánosság, a hírnév és újdonsült vőlegénye elől. A házigazda, az utolsó Lord Astbury talpig úriember, és felajánla kastélyának védelmét a színésznőnek, aki kísértetiesen emlékezteti őt saját nagyanyjára.
A forgatásba belecsöppen Ari Malik, az egykor Astbury Hall-ban menedéket lelő indiai nő dédunokája, aki azzal a küldetéssel érkezik a helyszínre, hogy beteljesítse a haldokló asszonynak tett ígéretét: találja meg elveszett fiát. Ari és Rebecca együtt kezdik meg a nyomozást, amely egyre sötétebb és sötétebb titkokra nyit ajtót.

Lucinda Riley négy nemzedéken átívelő családregényében bepillantást nyerhetünk a huszadik század elejének Angliájába és Indiájába, miközben rendkívüli sorsok, szívszorító,  lelket melengető történetek sora bontakozik ki a letehetetlen könyv lapjain. 

Hű, azt a mindenit! Milyen jó és tényleg letehetetlen volt ez a könyv! 
Miután elolvastam, mondtam is Anyának, hogy ez volt az év legjobb ilyen műfajú könyve, és számomra simán felülmúlta még az idén olvasott Belinda Alexandrákat is.
Egy kicsit jobban kifejteném az "ilyen" műfaj meghatározását: talán nevezhetnénk igényes női irodalomnak is, de talán jobb lenne rájuk valami rövidebb angol kifejezés (lehet már van is?). Ezekben a könyvekben általában (de nem mindig!) két szálon, egy múltbéli és egy jelenbeli szálon fut a cselekmény. A történetekben (általában) központi szerep jut egy kastélynak, udvarháznak és annak urainak, úrnőinek. A múltbéli szál eseményei, sötét titkai pedig mindig hatással vannak a jelenre. 
Hát az igazság az, hogy mi elég sok "ilyen" történetet olvasunk, és sosem tudjuk megunni őket. 

Az Éjféli rózsa egy kiemelkedően jó könyv volt ebből a műfajból.
A történet Indiában kezdődik, ahol megismerjük a kis Anáhitát, édesanyját és a  mindennapjait. Anáhita élete hatalmas fordulatot vesz, amikor újonnan megismert barátnője Indira hercegnő társalkodónője lesz, és beköltözik egy fényűző palotába. Ám ezek után egy még nagyobb fordulat következik, amikor a két lány Angliába megy tanulni. A könyv Indiában játszódó részei is tetszettek, de számomra nagyon érdekes volt az Angliában játszódó rész, amin keresztül megismerhettem, hogy milyen volt indiainak lenni a 20. század első felében Angliában. Együtt éltem át Anáhitával a megalázó helyzeteket, csodáltam az erejét, amivel azért küzdött, hogy elérje céljait. Anáhita az I. világháború idején ápolónőként teljesített szolgálatot a fronton, nagyon tetszett, hogy ily módon vitte tovább az édesanyja által ráhagyott ősi gyógyítói hivatást.
Aztán Anáhita végül szerelembe esett, ami teljesen felkavarta és megváltoztatta az ő és mások életét is.

A jelenbéli szál szintén nagyon érdekes volt, hiszen belecsöppentünk egy filmforgatás kellős közepébe, ráadásul egy angol vidéki kastély szolgált ennek hátteréül. Megismerhettük Rebecca Bradleyt, a híres és gyönyörű színésznőt, aki a rá leselkedő fotósok miatt megkönnyebbülve fogadta el Lord Astbury ajánlatát, hogy a forgatás ideje alatt nyugodtan maradhat a kastélyban. 
A kastélyba megérkezik Ari Malik is, Anáhita dédunokája, aki Anáhita  utolsó kívánságát teljesíti, miszerint derítsen fényt az Angliában elhunyt fiának rejtélyére.  

A könyv végére, amint egyre közelebb kerültünk a titkok és rejtélyek megoldásához, a könyv letehetetlenné vált, a múltbéli szál már olyan feszült és sodró lendületű lett, hogy valósággal nyugtatólag hatott rám a jelenbe való visszatérés. 
De aztán a jelenbéli szál eseményei is olyan fordulatot, vettek, hogy esélytelen lett volna, hogy lerakjam a könyvet. A könyv befejezése is hasonlóan fantasztikus volt számomra.


A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Szeretem a családregényeket. Ezt én is el fogom olvasni.

    VálaszTörlés