2015. december 13., vasárnap

Ezeket néztük a héten #2


Igazából ez most nem egy heti lista, hanem kettő, inkább három heti. :)
Lássuk őket akkor:



Tim Burton egy zseni. Igaz, ezt már eddig is tudtuk, de ez a film fantasztikus volt. Az első gondolatom miután végignéztük: MIÉRT NEM LÁTTUK MÉG EDDIG EZT A FILMET??!!!
Imádtam a történetet, a szereplőket, mindent! És (bőven) volt benne cirkuszos rész is, amit még külön nagyon szerettem. Nagyon érdekes volt, hogy szerintem Tim Burtonös is volt, meg nem is. Ezt bővebben nem tudom kifejteni, meg kell nézni a filmet, bár lehet más ezt teljesen másképp látja.
A történet fantasztikus volt, sütött belőle a mesélőkedv, életöröm és szeretet, persze a humoros jelenetek sem maradtak ki. Kár, hogy a film alapjául szolgáló könyvet nem fordították le magyarra... :( 
A szereplők is nagyon jól el lettek találva, Ewan Mcgregort én még nem sok filmben láttam a Jedi csuháján kívül, de határozottan jókiállású (mit jókiállású, szívdöglesztő) fiatalember volt eme kiegészítő nélkül.
Jessica Lange is ugyanolyan volt, mint mindig: elbűvölő. 
A film vége pedig nagy csend közepette telt el, én legalább is küzdöttem a meghatódottságommal, de a fiúk is gyanúsan csendben voltak...
(és az 50-es 60-as évekbeli filmzeneként szolgáló számokat is jól esett hallani.)

Egy thriller, amiben Robin Williams és Mikó István (az ő Micimackó hangjával, még érdekesebb az ilyen szerep) ismét főgonoszt alakítanak. Egyszer meg lehetett nézni, és legalább azt is meg tudtam Alaszkáról, hogy télen nagyon sötét van, még napközben is.
Így tehát attól függetlenül, hogy egy gyönyörű hely, nem szívesen élnék ott.

Ezt a filmet nem most láttam először, nem is tudom igazából mit szeretek benne, mert a történet az nem valami nagy szám. Carrey Mulligant viszont kedvelem, olyan kis bájos, ebben a filmben pedig nagyon jól játsza a naív, nagyvonalú élet után elcsábuló lányt. A könyv alapjául szolgáló könyvet is olvastam, és bár ugye ez egy igaz történet, az írás stílusa nem volt valami nagy szám (pedig életrajzi könyvekről, memoárokról nem szeretek rosszat mondani), ez ritka esetek egyike, amikor a film jobb, mint a könyv.

Egy negyvenes évek végén játszódó, jó zsaruk hajszolják a gonosz főgengsztert történet (a színhely Los Angeles). Az egyszer nézhetős kategóriától azért bőven jobb (mi sem most néztük először).
Szegény Ryan Gosling itthon nagy közutálatnak örvend, no nem a nőneműek körében (mert én és Anya imá... szeretjük), családunk férfitagja azok, akik közös Gosling ellenes közösséget alkotnak itthon. Bizony, még a kis tízévesünknek is meg van róla a véleménye, miszerint Ryan egy üresfejű szépfiú (nem mellesleg a nagy tesója is ugyanezekkel a szavakkal illette). :)

Ez egy fantasztikus dokumentumfilm, elárvult kiselefántokról és majmokról. Daphne Sheldrick könyvében találtam rá, és vele együtt még szerepelt Dr. Birute Mary Galdikas is a filmben, aki olyan meghatározó személyiség a kis árva borneói csimpánzok életében, mint Daphne a kenyai árva elefántokéban, tehát így két fantasztikus nővel is találkozhatunk a filmben. Utánanéztem Birute Galdikasnak is, de sajnos egyik könyvét sem fordították le magyarra.
Jó volt egy ilyen filmet is látni amelynek szemszögéből  az embereknek nem csak a természetre irányuló, romboló munkáját ismerhettük meg.
A film narrátora Morgan Freeman volt, ami ugye így, hogy szinkronosan (egy szokásos megnyugtató dokumentumfilm hanggal) néztük a filmet, semmit nem jelentett nekünk, de azért jó volt tudni.

Erre a filmre már nagyon rég kíváncsi voltam. Az alapjául szolgáló Gillian Flynn könyvet már olvastam, határozottan nem olyan jellegű volt, mint a Holtodiglan (de hát ki is akarna csak ugyanolyan könyveket olvasni egy írótól), de nekem tetszett. Így eléggé bezsongtam, amikor megtudtam, hogy film is lesz belőle. Sajnos, azonban csalódnom kellett. Az első pofon az volt, hogy a főszereplőt, Libby Dayt Charlize Theron játszotta, félreértés ne essék, semmi bajom vele, csak egyszerűen erre a szerepre nem volt megfelelő választás. A könyvben olyan jól kidolgozott volt Libby visszataszítósága, ő maga is csúnyának tartotta magát, alacsony és barna hajú volt. Ezekről a dolgokról ugye nem Charlize jut az eszünkbe, a filmben a történet sem volt olyan jó, mint olvasva és a végén sem volt meg a katarzis élmény. 
Nem nagyon tudtam a filmet úgy nézni, mint egy sima filmet, folyton a könyvvel hasonlítgattam, és csak egy elszúrt adaptációt láttam, ezért megkérdeztem a tesómat, hogy neki hogy tetszett, de ő sem volt elragadtatva tőle.

Ez a második kedvenc Woody Allen filmem (az első az a Rádió aranykora).
És már századik nézésre is ugyanolyan jó, mint legelőször. Hugh Jackmant jó volt egy ilyen szerepben is látni. :)





Ez egy zenés életrajzi (inkább zenekarrajzi) film volt, az ötvenes évek vége- hatvanas évek eleje-beli zenekarról, a Four Seasonről. Clint Eastwood rendezte, és még egy másik kedvencünk, Christopher Walken is szerepelt benne, mint érzelmes főgengszter. 
Nekünk tetszett, csak az az egy baj volt vele, hogy nem igazán tudtuk, milyen évben is járjunk, valahogy lehetett volna egyértelműsíteni az idő múlását, így csak a ruhákból következtethettünk az évszámokra.
Egyébként mi nagyon szeretjük a zenészekről szóló életrajzi filmeket, és régóta tervezek írni egy zenés filmes bejegyzés-sorozatot, úgyhogy lassan össze is szedem magam hozzá. 

Egy, akkor most találd ki te, hogy mit nézzünk este beraktam a már évek óta meglévő Sherlockot, hogy akkor most nézzük ezt. És hát a tesómmal teljesen rákattantunk, három nap alatt megnéztük az első két évadot, most a harmadikat már lassabb tempóban nézzük, hogy tovább kitartson, mondjuk már csak egy rész maradt...:(
Nagyon tetszik, olyan tipikusan angol, vicces, szellemes, izgalmas, és azt hiszem most már értem ezt a Benedict Cumberbatch mániát. :)
A magyar szinkron meglepően jó, nem is tudom, hogy jobb nézni, most a harmadik évadot angolul nézzük, de szívesen megnézném majd szinkronosan is.

Zsófi

12 megjegyzés:

  1. Köszi a filmajánlót!! :)
    A Sherlock nálunk is nagy kedvenc - leszámítva a harmadik évadot... az hatalmas csalódás volt az első kettő után. Azt hiszem, talán az utolsó részt még nem is néztük meg, annyira csalódtunk az új évadban. Egyébként lesz egy karácsonyi rész is, ami nem a mai világban, hanem az eredeti Sherlock-korszakban játszódik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj igen, azt a karácsonyit mi is nagyon várjuk! :) Meg ugye azt olvastam, hogy az új Tíz kicsi néger tévéfilm is akkorra lesz kész. :)
      Mi tegnap fejeztük be a harmadik évadot is, nekünk tetszett, igaz, hogy egy kicsit tényleg más volt.
      zsófi

      Törlés
    2. Na a Tíz kicsi négerre én is nagyon kíváncsi leszek!

      És erről jut eszembe, hogy nem írtam még nektek, pedig már szerettem volna, hogy az ajánlásotokra megnéztünk három részt is már a Tommy and Tuppence sorozatból. :) Ez a három rész adott ki egy teljes történetet. Nekem nagyon tetszett, főleg a szereplők és a karakterek, de valahogy a történettel nem voltam tökéletesen elégedett. Nem állt össze a végére minden részlet, és talán nem is volt annyira furmányos, mint más Agatha Christie történetek. Igaz, hogy Tommy és Tuppence regényt nem olvastam, lehet, hogy az a könyvben is más kicsit? Mindenesetre fogjuk még folytatni a sorozatot! :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszett a Tommy és Tuppence! :)
      Mi sajnos még nem tudtuk folytatni beszerzési okok miatt, még hiányzik az utolsó rész. Igen, a történettel én sem vagyok elégedett olyan kusza, egy csomó Tommy és Tuppence könyv elemei vannak benne összekeverve. Könyvben teljesen más, igaz a karakterek is egy kicsit mások, de a bűnügyek mindig nagyon furmányosak. :)
      A tíz kicsi néger vagy nagyon jó lesz, vagy egyáltalán nem lesz az. :) Mindenesetre nagyon várjuk már. :)

      Törlés
  2. Tudom OFF, de ha kedvetek lenne hozzá ;o)
    http://azajtom.blogspot.hu/2015/12/dorothy-blog-award.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még jó, hogy lenne kedvünk hozzá! Köszönjük a jelölést! :) :)

      Törlés
  3. Sziasztok!
    Szeretnélek meglepni Titeket egy díjjal. :)
    http://konyvlelo.blogspot.hu/2015/12/dorothy-blog-award.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen neked is a díjat! :) :)

      Törlés
  4. A sötét helyekre én is kíváncsi vagyok, akkor nem érdemes előre elolvasnom a könyvet? :O (Bár a Holtodiglan film is azért lett egy élmény, mert a könyvet akkor még nem olvastam).
    Örülök, hogy nektek is ennyire bejött a Sherlock! :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen élvezhetőbb úgy nézni a filmet, hanem kattog a fejedben könyv, és így nem kiáltassz fel perceként, hogy ez nem is volt a könyvben. :) :) Ki tudja, ha nem olvasom a könyvet, akkor lehet a film is sokkal jobban tetszett volna. :)
      Hát igen, a Sherlock az most a kedvenc sorozatunk lett. :) Kár, hogy tegnap már végignéztük az egészet.... :(

      Törlés
  5. Jaj, a nagy Hal hatalmas kedvencem, örülök, hogy tetszett! :D Egyetlen másik Ewan McGregor ütött még ekkorát nálam (a Maradj!, bár az elég sörér. :)). Tim Burton meg zseniális, bizony. :D

    Álmatlanoktól tartok, bár az is tervben van. Egyébként jó kis lista, sok jó filmmel! ^^ Kedvet kaptam az újranézésekhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Nagy hal hivatalos örök kedvenc film lett. :)
      A Maradjot már meg is lestem, ment is a várólistára (Ryan Gosling és Ewan Mcgregor egy filmben hűha <3)!

      A film újranézők büszke társaságát mi is megalapíthatnánk itthon a tesóimmal. De hát ami jó, azt meg kell nézni sokszor. :) :)

      Törlés