2015. november 30., hétfő

Nógrádi Gergely: Hátborzongató históriák

„...batyumban ott lapulnak a soha meg nem írt történetek. A történetek, amelyek közlésével várnom kellett. Talán, mert amikor újságíróként  "találkoztam velük", sokkoltak.
Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma, évek távolából is beleborzongok némelyikbe.”

Nógrádi Gergely tizenöt novellájának mindegyike olyan hátborzongató történet, amelyről szeretnénk hinni, hogy mese, és nem ilyenek vagyunk, mi, emberek. Pedig de. Sőt...

Amikor kíváncsiságból a kezembe vettem Nógrádi Gergely könyvét, - előzetes tájékozódás hiányában - a piros borítóról és a címről azt gondoltam, hogy valamiféle rémtörténeteket fogok olvasni. Nógrádi Gergely előszavánál már sejtettem, hogy talán tévedek, ettől engem sokkal jobban érdeklő dolgokról lesz szó.

És valóban.  Az első történet "A szendvicsgyáros" olvasásánál nevettem az emberi műveletlenségen és butaságon, a következőnél elszomorodtam, majd még szomorúbb lettem, csak azért, hogy azután bólogathassak, hogy igen, ebben tényleg van valami. Majd szörnyülködtem, elérzékenyültem, sajnálatot éreztem, ítélkeztem. Véleményt alkottam egy agysebész tevékenységéről, a májtranszplantációs történeten elgondolkodtam, én hogyan döntöttem volna a női szereplő helyében, a motoros történet az élet kiszámíthatatlanságát bizonyította.
Az összes történet utánozhatatlan volt és különleges. Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy "ha nem lenne, ki kéne találni." Egyik kedvencem, Roald Dahl Meghökkentő meséi jutottak eszembe olvasás közben. Mert miközben a novellák sorra a hátamat borzongatták :), időnként meg is hökkentettek. :) Eme nem mindennapos érzékelések mellett még jól is szórakoztam, szívesen olvastam volna még tovább a históriákat.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Remek karácsonyi ajándék lehet olyan emberek számára is, akiknek nem túl sok idejük van olvasásra, így nem kezdenek bele egy vaskos regénykötetbe. Ezeket a rövid történeteket biztos szívesen elolvassák. Azoknak, akik egy-egy izgalmas újsághír olvastán szeretnének többet is megtudni, most itt a lehetőség, hogy az újsághír mögé lássanak.  Tulajdonképpen mindenkinek ajánlom, mert szépen megírt, igényes novellákat tartalmazó kötet.

2015. november 29., vasárnap

Adventi nyereményjáték


Három kedves bloggertársunkkal összefogva indítunk nyereményjátékot, ahol Advent vasárnapjain különböző karácsonyi könyveket ajánlunk nektek, majd írunk néhány ország karácsonyi szokásairól is. A bejegyezések végén pedig lehetőségetek nyílik részt venni a nyereményjátékunkon.
Advent első vasárnapján itt, velünk jászhattok a Könyvutcán.

2015. november 28., szombat

David Wagner: Élet

A hívás nem sokkal kettő után érkezik, és egy hang azt mondja: W. úr, van egy alkalmas donorszervünk az ön számára. Ez az egyszerű mondat nem csak a külső események láncát indítja el, hanem a belső világ is felbolydul: öröm és félelem, várakozás és türelmetlenség, élni akarás és halálvágy vegyül és váltakozik egymással. Részesei leszünk egy ember emlékeinek, küzdelmeinek, képzelet- és gondolatvilágának, rácsodálkozunk szinte határtalan türelmére, és jót mulatunk finom humorán, amellyel még a legkínosabb pillanatokat is elviselhetővé, sőt néha élvezetessé varázsolja.
Miközben olvasunk, és egyre jobban bevonódunk a történetbe, észrevétlenül magunknak is föltesszük mindazokat a Nagy Kérdéseket, amelyek a halál árnyékában a fiatalemberben is fölmerülnek. Mérlegeljük válaszait, s azt is, hogy mi hogyan viselkednénk, mit gondolnánk hasonló helyzetben - és mire a könyv végére érünk, már soha többé nem úgy tekintünk az életünkre, ahogyan azelőtt.

Valószínűleg nem mindenki olvas szívesen olyan könyvet, ami betegségről, kórházról, halálról szól. Pedig attól, hogy nem olvasunk róla, még van. Míg mi kávézunk, olvasgatunk, sétálunk a napsütésben, vagy a családunkkal beszélgetünk a vacsora felett, addig emberek kórházakban fekszenek, műtőasztalon küzdenek az életükért, vagy éppen új szívre, májra várnak. Gondolhatnánk azt, hogy valamiféle morbid kíváncsiság munkálkodik bennünk, amikor egy májátültetésre váró ember mindennapjaira, szenvedéseire, apró örömeire és gondolataira vagyunk kíváncsiak. Lehet, hogy ez is motiválja egy kicsit az embert, amikor egy ilyen könyvet a kezébe vesz, de lehet, hogy egyszerűen csak szeretné tudni, hogyan lehet megélni egy ilyen életsorsot, hogyan lehet ép ésszel kibírni, hogyan lehet feldolgozni, hogyan lehet a kórházi körülményeket és a fájdalmat elviselni. És valahol az is ott motoszkál bennünk, hogy "köszönöm Istenem, hogy ez nem velem történik". Vagy ha éppen valakivel történik hasonló, akkor erőt meríthet belőle. 

A történet főszereplője egy harmincas évei közepén járó fiatalember, aki már gyerekkora óta orvosi kezelés alatt áll a mája nem megfelelő működése miatt, fél életét kórházban tölti, de amikor nem ott van, akkor ugyanúgy éli az életét, mint mások, sőt rengeteget utazik, romantikus kalandjai, szerelmei vannak, majd egy kislánya is születik. Ezekből az emlékekből kapunk mi olvasók is sokat, miközben a kórházban tölti a napjait, emlékfoszlányok bukkanak fel elméjében, májbetegsége és a gyógyszerek által okozott delíriumos álmait is megismerhetjük és rengeteg apró emlék gyerekkorából, rákban elhunyt édesanyjáról fájdítja még a szívünket. Mégis úgy gondolom, hogy ezek az emlékei adnak neki erőt ahhoz, hogy túlélje ezeket a napokat és ne adja fel. Valamint kislánya, bár jelen élete egyéb szereplőiről - barátnő,  volt feleség, barátok - nem sok infót kapunk, mintha szándékosan távol akarná tartani magától a jelenlegi világát, hiszen még ő maga sem tudja, túléli-e ezt a Kalandot.

Az átültetés megtörténik, ekkor másfajta gondolatok kezdik el foglalkoztatni, ezeket én teljesen hitelesnek gondoltam. El tudtam képzelni, hogy egy másik ember testrészének befogadása után az ember egy kicsit zavarodott lesz, nem tudja mennyi maradt magából, mennyit kapott a másik embertől, hogy nemcsak fizikailag iszonyatosan nehéz dolog ez, de pszichésen sem egy egyszerű feladat.


Témája ellenére élveztem a könyv olvasását ,  tudtam azonosulni a főszereplővel, elgondolkodtatott, átéreztem az érzéseit és sokszor egyetértettem a gondolataival. Miközben jókat mosolyogtam ironikus humorán, tetszett, ahogyan a dolgokat szemlélte. 

Az élet és halál mezsgyéjén való utazás volt ez a könyv, nem tudhattuk, mit hoz a vége, hősünk melyik oldalon köt ki, mert élet és halál között csak egy pár pillanat a különbség. 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak

Karácsonyi ajándékfaktor: Lélektani, komoly, elgondolkodtató témákat kedvelőknek megfelelő ajándék lehet.

10/10

Bea

2015. november 27., péntek

Stephen King: A hosszú menetelés

„Nem fogok beszédet tartani - szólt az őrnagy, és végigsöpört rajtuk a szemét takaró üres tükrökkel. - Gratulálok annak, aki győzni fog, és meghajolok a vesztesek bátorsága előtt.”

Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett hosszú menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki.

Stephen King, álnéven írt gyöngyszeme az Éhezők viadalához hasonló, kegyetlen világot mutat be. 

Fogalmam sincs ezt a sort miért kellett így ide biggyeszteni a fülszöveg végére... egy kicsit félre is vezető, mármint úgy értem, hogy szerintem ez a könyv egy cseppet sem hasonlít az Éhezők viadalához.

Érdekes,  (és nyomasztó) élmény volt, annyi biztos. Az egész történet során meneteltek (hűha, ki gondolta volna :)). A stílus, az elképzelés, a menetelők karaktereinek kidolgozása (mint mindig) tetszett. A történettel voltam úgy, hogy egy kicsit jobban megismertem volna a menetelők világát és társadalmát, hogy ezáltal jobban átérezzem és megértsem az indíttatást, amiért jelentkeztek erre a kegyetlen versenyre.
A fülszöveggel még egy ponton nem értek egyet, mégpedig azzal, hogy a könyv egyáltalán nem mutat be semmilyen féle világot...ezt, mint már az előbb említettem egy kicsit hiányoltam is.
Viszont a menetelés hangulata, történései nagyon is emberi és valóságos volt, sokszor eszembe jutott, hogy én vajon meddig bírtam volna ki...
És még egy plussz pont azért, hogy a könyv végig egyáltalán nem sejtettem, hogy mi lesz a végkifejlet, hogy mi lesz a főszereplőnk Garraty sorsa (bár ez lehet csak nekem nem volt egyértelmű, mert itthon bizony már sokszor kiröhögtek ilyesféle végkifejlet-naívitásom miatt).

7,5/10

Zsófi

Karácsonyi ajándékfaktor: Egy Stephen King rajongó biztos, hogy nagyon örülne, ha egy új megjelenésű King könyvet találna a fa alatt. Én is örültem volna neki, még így is, hogy most ez a könyv annyira nem tetszett, mert előbb utóbb így is-úgy is el szerettem volna olvasni. Nem kezdő Stephen King olvasóknak ajéndékötlet gyanánt ajánlanám még az Újjászületést, vagy a Mr. Mercedes sorozatot, mint újabb megjelenésű könyveket.
Kezdő Stephen King olvasónak pedig inkább ne ezt a könyvet válasszuk, amit ebben az esetben javasolni tudok az a 11/22/63, mondhatni nekem is ezzel a könyvvel kezdődött a King-mániám, még akkor is, ha ez a könyv nem sorolható Mr. King "szokásos" (jó-jó, ezt most én kérem ki Stephen King nevében, mert ő egy nagyon sokrétű író, és nincs "szokásos" stílusa) stílusú könyvei közé.

2015. november 26., csütörtök

Daphne Sheldrick: Szerelem a szavannán

„...a Természet csordultig van varázslattal.”

Daphne Sheldricknek sikerült a világon elsőként felnevelnie újszülött, árva kiselefántot. Mélységesen együtt érez az állatokkal, hosszú éveken át tanulmányozta a rendkívül gazdag kenyai flórát és faunát, fáradhatatlanul kutatta a megfelelő tartási körülményeket és tápszereket - mindez együtt tette lehetővé, hogy számtalan elefántot, orrszarvút és egyéb elárvult vadállatot mentsen meg a biztos haláltól.
Lebilincselő és szívbemarkoló önéletírásában Daphne elmeséli, milyen csodálatos kapcsolatot alakított ki elárvult állatokkal, köztük első barátjával, Bozival, a csillogó szemű antiloppal, aztán Riki-tiki-tévivel, a törpemongúzzal, Gregory Peckkel, a szorgos fehérfejű bivalyszövővel, Fecskével, a rakoncátlan zebracsikóval - és persze Eleanorral, a fenséges elefánttal, akivel több mint negyven éve barátok.
Ám a kötet egyúttal Daphne és a híres kenyai fővadőr, David Sheldrick szerelmének varázslatos és megrendítő története is. Férje iránti őszinte, szenvedélyes szerelme, David kimeríthetelen tudása a környező természetről, valamint a férfi, korai tragikus halála volt az, ami özvegyét újabb eredmények elérésére sarkallta. Elsősorban ennek köszönheti létrejöttét a világszerte ismert David Sheldrick Vadvédelmi Alapítvány, valamint, a Nairobi Nemzeti Parkban lévő állatmenhely és bölcsőde, ahol a nyolcvanas éveibe lépett Daphne a mai napig dolgozik.
A szerelem a szavannán nemcsak kettőjüknek az orvvadászat visszaszorításáért, a kenyai állatvilág megmentéséért folytatott nehéz küzdelmét írja le, hanem azt a páratlan készségüket is bemutatta, amelynek révén szinte lélektani módszerrel közelítettek az állatokhoz. Szeretet, együttérzés és humor sugárzik minden sorából ennek a kötetnek, melyben az olvasó bepillantást nyerhet korunk egyik legfigyelemreméltóbb asszonyának életébe.

A könyvet olvasva Daphne Sheldrick, nem mindennapi és varázslatos élete elevenedik meg a szemünk előtt.
Daphne történetét a dédszülei Kenyába érkezésének történetével indítja, amikor is azok telepesként egyedül és teljesen magukra utalva birtokba vették a kis földjüket, amiből aztán majd otthont varázsoltak.
Aztán végigkísérhetjük a csodálatos, antilopokban és egyéb egzotikus afrikai állatokban bővelkedő gyerekkorát is a Cédrus Parkban.
Mígnem végül kis kitérőkkel, elérkezünk az életének arra a pontjára, amikor összetalálkozik David Sheldrickkel, akivel összeházasodnak, és együttes erővel, időt és kemény munkát nem kímélve szállnak szembe az orvvadászokkal.
És igen, itt jönnek a képbe az elefántok. Ezek az elképesztően intelligens és csodálatos állatok, akik iránt most még nagyobbra nőtt a rajongásom. Persze a könyvben feltűnő többi állat is nagyon belopta magát a szívembe, ki gondolta volna, hogy a kis árva elefántok szeretnek a struccokkal dagonyázni, vagy hogy egy orrszarvú és egy zebra még akár barátságot is köthet. A könyv tele van még ilyen furcsa és aranyos állatbarátságokkal. Daphne története által sikerült egy kicsit Afrika és azon belül Kenya  történelmét is jobban megismernem, és átlátni, milyen nehéz és kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az emberek az 1960-as években, mikor Kenya függetlenné vált Nagy Britanniától.
De térjünk vissza még egy kicsit az elefántok és Daphne szeretetteljes kapcsolatára.
Elismerésre és tiszteletre méltó, amit Daphne tett az elefántokért, nagy elhivatottságról tett tanúságot az, hogy a legnehezebb helyzetekben sem adta fel az elárvult kiselefántok életéért folytatott harcot.

Fantasztikus könyv volt ez, egy rendkívüli nőről és életről, a Természet és az Élővilág tiszteletéről, a család erejéről és az igaz szerelemről. Ha tehetném mindenkinek a kezébe nyomnám!

Ui.: Az Elefántsuttogó rajongóinak ez kötelező olvasmány! :)

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!


Karácsonyi ajéndékfaktor: nemtől és kortól függetlenül bárkinek jó szívvel ajánlanám ezt a könyvet.

10/10

Zsófi

2015. november 25., szerda

Körmendi Zoltán: Isteni program

2007. április 16.
Az egész világot futótűzként járta be a hír:
„Összesen 33 ember halt meg, 15 pedig megsebesült az amerikai Virginia állam műszaki egyetemének kollégiumában és egyik osztálytermében történt lövöldözésében. Az Egyesült Államokban korábban is voltak hasonló tragikus lövöldözések - sokszor iskolákban - de eddig ez a legsúlyosabb.”  Mi állhat a történetek hátterében?

Magyarországon egy lány megírta azt a Karma nevű programot, aminek megismerése megváltoztathatja a dimenziókról alkotott nézeteinket, és megérthetjük, hogy ismeretlen dimenziók hogyan befolyásolhatják tudatalattink működését.
Miért veszélyesek az ezekkel a dimenziókkal kapcsolatos titkos kutatások, és mi köze  mindezeknek Virginiához és Nevadához? Vagy az 51-es körzet különleges kísérletei is csupán fikciók lennének?

A történet középpontjában álló Krisztinát azzal vádolják, hogy közösségi oldalakat feltörve személyes adatokat lop. Vajon hogyan sikerül tisztáznia magát?

A könyv egy zömében Amerikában játszódó történeten keresztül világít rá arra, hogy a vallások közös gyökerét és a mai legfejlettebb számítógépes kísérletek tárgyát jelentő ismeretlen dimenziók feltárása milyen súlyos gazdasági és társadalmi veszélyeket rejt, ha politikai erők, vagy gazdasági hatalmak próbálják irányításuk alá vonni.

Van-e olyan ember, aki ne szeretne életében legalább egy csodát megélni? Elhinné-e, ha saját szemével tapasztalna meg egy természetfölötti dolgot? Az biztos, hogy bár nem bújom az ezoterikus oldalakat, hiszek a csodákban, és úgy gondolom azért, mert valamit nem láttunk még, vagy nem éreztünk, azért létezhet.  Ezért azt hiszem elég fogékony olvasónak számítok ennek a könyvnek az esetében. 
A fülszövegben említett egyetemi tragédia tulajdonképpen a könyv vége, és a hozzá vezető események láncolatát ismerhetjük meg a történetben. A Körmendi Zoltán-féle változatát. A könyv csodája Krisztina, a magyar lány, aki természetfeletti képességekkel rendelkezik, és itt erősen érezhető bibliai utalásokat találhatunk. Krisztina, mint Krisztus, a szülei József és Mariann és lesz majd 12 hű barát is. Krisztina rendszeresen kapcsolatot teremt egy felsőbb hatalommal, látomásai vannak távoli tájakról, eseményekről, az embereknek a gondolatait is ismeri.
Gyerekkorától arra készül, hogy megírja a Karma programot, ami egy csodálatos dolog. Azok az emberek, akik megválaszolják a program kérdéseit megvilágosodnak, jobb emberek lesznek, megváltozik az életük. Azt hiszem a valós életben is jó lenne, ha létezne egy ilyen Karma program.

Nagyon jól adagolta az író a tudomány, a fizikai, az ezoterika, a történelem tényeit, szinte azoknak is a szájába rágta, akik nem akarták elképzelni, hogy léteznek ismeretlen dimenziók, létezhet Nevadában, az 51-es körzetben A Könyv, és Krisztina az ismeretlen dimenziókkal kapcsolatba tud kerülni. Én mindent elhittem. :)

Merészen nyúlt a témákhoz, az UFO-történethez, Atlantisz történetéhez, amit nagyon élveztem, valamint az amerikai politikai és titkosszolgálati szervezetek működését is jól bemutatta. Hihető volt, hogy ha van Jó, akkor van Rossz/Gonosz is, aki meg akarta mutatni a hatalmát. 
Ami nagyon tetszett még, az a könyv végén a szereplők felsorolása, bemutatása, és mint néha a filmek végén megtudhattuk, hogy mi lett velük azóta, valamint a könyvben érintett elméletek részletes leírása, ismertetése.
Amiről szívesen olvastam volna többet, az a szereplők érzelmi élete, gondolatai, egymással való kapcsolatuk, (például Krisztina és szülei kapcsolata, Roland családi háttere, a Karma program által megváltozott egy-két főbb szereplő mélyebb ismerete). 
A mélyebb érzelmek tehát női lelkemnek egy kicsit hiányoztak, de ha ettől eltekintek, akkor azt mondhatom, hogy egy nagyon érdekes, nagyon újszerű, eredeti gondolatokkal és elméletekkel teli,  szórakoztató és meglehetősen elgondolkodtató könyvet olvastam.


A könyvet köszönöm Körmendi Zoltánnak!

9/10

Bea

2015. november 24., kedd

Siobhan Dowd: A láp gyermeke

Miközben a tizennyolc éves Fergus tőzeget ás Tally nagybátyjával az észak-ír határon, egy halott kislányra lel a lápban. Úgy tűnik, a gyermeket meggyilkolták.

Fergust szinte fojtogatják a körülötte zajló őrült események - a bátyja éhségsztrájkol a börtönben; Cora iránti érzései mindjobban összezavarják; a szülei állandó veszekedésben élnek a családra nehezedő terhek nyomása alatt; ráadásul valaki megpróbálja megzsarolni a fiút: futárnak használná, s csak a jó isten tudja, mit kellene szállítania -, a mocsárban talált gyermek története egyre titokzatosabb fordulatokat vesz.

A láp gyermeke megdöbbentő ifjúsági regény a béke nevében hozott áldozatról és az emberi szellem rendíthetetlen erejéről a zseniális Siobhan Dowd tollából.

Siobhan Dowd nevével akkor találkoztam először, amikor a könyvtárban ráakadtam A londoni óriáskerék rejtélye című könyvére, aztán már kerestem a másik könyvét, az Éles és gyors sikolyt. Mindkét könyve nagyon megérintett, az írónő stílusa is nagyon szerethető, érezni lehet benne valami nagy-nagy szeretetet és finomságot. Ezek után, azt hiszem természetes, hogy mindenképpen el szerettem volna olvasni A láp gyermekét.
A könyv olvasása közben végig olyan érzésem volt, mintha az ég tele lenne sötét felhővel, emiatt igazán baljóslatú, feszült hangulat volt bennem, de közben először csak egy, majd egyre több helyen áttör a felhők között a napsugár, azt mutatva, hogy talán jóra fordulhatnak a dolgok. 

A történet Írországban, egy észak-déli határ menti kisvárosban játszódik. A tizennyolc éves Fergus nyarát követhetjük nyomon, azt a nyarat, amikor a gyerek Fergus férfivá érik, vagy legalábbis elindul a férfivá válás útján. Mindennapjaikat beárnyékolják a Provisional IRA nevű szervezet robbantásáról szóló hírek, és azt sem egyszerűsíti le Fergus és családja életét, hogy bátyja, Joe a Maze börtön foglya, és csatlakozott az éhségsztrájkolókhoz. 

Fergus közben próbálja élni az életét, vezetni tanul,  segít édesanyjának, vigyáz a húgaira, látogatja a bátyját a börtönben, miközben az érettségi vizsgáira is készül. Aztán nagybátyjával, Tallyval megtalálják a tőzegben a kislány holttestét, akivel Fergusnak valamiféle misztikus kapcsolata alakul ki, és innentől kezdve Mel történetét is megismerhetjük. Ami nagyon meglepő és fájdalmas volt, de tele szeretettel. 

Fergus életébe betoppan két hölgy, akik révén különleges kalandokban lesz része, beköszönt életébe az első szerelem, és barátságot köt egy ellenséges katonával. A futárkodást  a bátyjáért vállalja el, miközben végig küzd a lelkiismeretével, mert miközben kényszerből vállalta, végig a béke gondolata uralkodott a fejében. 
Nagyon szerettem olvasni a nagybátyjával töltött órákat, a beszélgetéseiket Owainnel, a szeretetteljes évődéseket a húgaival, és nagyon szívembe lopta magát a bátyjáért való aggódása miatt. Az édesanyjával való törődése is azt mutatta, hogy inkább már felnőtt, mint gyerek. Az Írországi tájat végig magam előtt láttam, pedig nem emlékszem, hogy konkrétan tájleírásokat olvastam volna, ez Siobhan Dowd harmonikus, finom stílusát dicséri.

Miközben olvashatunk az éhségsztrájkolókról, a politikai foglyokról, az ír szabadságharcosokról, családi tragédiákról, mindenképpen meg kell említenem még azt a kedves humort, ami végig ott volt a könyvben, a napsugarak számát növelve.

Nagyon szép történet volt, tele feszültséggel, egymás iránti megbecsüléssel és szeretettel, a gyerekkor szépségeivel, kalandjaival és a felnőttkor gondjaival, nehézségeivel, felelősségével. 


A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Nagyon szép karácsonyi ajándék lehet olvasni szerető fiataloknak és felnőtteknek is. Komoly, elgondolkodató, mégis könnyed stílusban. Azoknak akik már ismerik Siobhan Dowd könyveit és azoknak is, akik még nem. 

2015. november 23., hétfő

Vincent & Vincent: Nincs új a nap alatt

Hogyan is éli meg egy férfi? Ez egy különleges könyv. A te könyved! Miért?
Mert férfiak írták nőkről. Férfiak, akikkel már te is találkozhattál! Ezeket a történeteket az élet szülte, nem a fantázia.

Emberi érzések és kérdések, szerelemről, csalódásról, megcsalásról, lelki és testi kapcsolatokról. Néha miért megy nagyon jól a szex, néha pedig miért nem tud működni? Vincent & Vincent elbeszéléseiből kiderül, hogy milyen érzés, amikor egy férfi igazi Casanova, és milyen, amikor csak egy küszködő vesztes, egy szánalmas lúzer. Tanulságokkal és sajátos humorral teli kalandokon keresztül megtudod, hogyan is éli meg egy férfi.

Nincs új a nap alatt. Nem is foglalkoztam azzal, hogy miért ez a könyv címe, csak úgy elkezdtem olvasni.  Egyszercsak azt vettem észre, hogy egy férfi koponyájában vagyok, férfi szemmel látom a dolgokat. Néha még női énem ellenkezett, hadakozott, azt mondta, hogy ez nem is így van, nincs is igazatok fiúk, ezt nem jól gondoljátok, de aztán a két Vincent hamar legyőzte ezt a hangot: Figyelj kisanyám,  most nem arról van szó, hogy te és a női nem hogy gondolod, egyetértesz-e velünk, vagy sem, ez a mi fejünk, a mi agyunk, a mi testünk, a mi gondolataink. Ha kíváncsi vagy rá, olvasd! Így hát megadtam magam, elhelyezkedtem kényelmesen Vincent fejében és szinte egyhuzamban végigolvastam a könyvet. 
Nagyon őszinte történeteket olvastam, kezdve a középiskolai bolti lopásoktól, a kaszinóbeli kalandokig, és néha bizony csodáltam is a fiúk találékonyságát. A nők már ekkor is jelen voltak az életükben, de itt még a felelőtlen, pimasz fiatalságuk, a másféle kalandok kaptak főbb szerepet. Aztán ahogy telt az idő, a fiúk felnőttek, férfiak lettek. Beléptek életükbe a Nők, ők pedig szinte minden alkalmat kihasználtak. Szórakozást, szerelmet, szexet, szomorúságot, megbántottságot, elhagyatottságot hoztak életükbe a nők. A Nők, akik között voltak nagyon fiatalok, fiatalok és nem annyira fiatalok, voltak komoly kapcsolatok, egyéjszakás kalandok, többéjszakás kalandok, ötperces kalandok. Tabuk nélkül olvashatunk ezekről a dolgokról, ahogy azt Vincenték megélték és gondolták. És amikor ezeket a kalandozásokat olvastam, akkor az jutott eszembe, hogy ezeket a történeteket én már hallottam, ez is ismerős, azt is mintha mesélte volna valaki, és akkor megvilágosodtam, hogy a címadó gondolattal találkoztam. Nincs új a nap alatt. 
Hiszen családom férfitagjaitól, azok barátaitól és az ő ismerőseiktől nagyon sok hasonló történetet hallottam már, és be kell vallanom, hittem is, meg nem is. De most Vincent fejében csücsülve mindent elhittem, aztán eszembe jutottak a nőismerőseim által elmesélt történetek, kalandok és a saját életem kalandjai is. 
Meg is állapítottam, hogy igazából férfiak és nők nem is különböznek olyan sokban egymástól, ugyanazt keresik az életben: a szerelmet, a kalandot, stabil párkapcsolatot, családot szeretnének/szeretnénk mindannyian. Ha pedig mindez már megvan, akkor néha felelőtlenül bánunk ezzel a boldogsággal, kicsit elengedjük magunkat, mindegy, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Előfordul, hogy ismét kalandokra vágyunk, és nem mindig a legjobb döntést hozzuk meg ezekben az esetekben.
Egyetlen dologban azért vitatkoznék Vincent & Vincent-tel: Srácok, higgyétek el, nemcsak az a három kategória létezik! 
Jól szórakoztam, miközben olvastam ezt a könyvet.
Mindent összevetve úgy gondolom néha jó lenne nekünk nőknek egy-egy napra férfivá válni, vagy belebújni egy jóképű Casanova bőrébe, hogy átéljük kalandjaikat, hódításaikat, gondjaikat.  Cserébe megajándékoznánk őket mi is egy nappal a bőrünkben, amikor kifesthetik a körmüket, átérezhetik milyen egy gyönyörű új frizurával kilépni a fodrásztól, milyen csillapíthatatlan vásárlási vágy fog el egy nőt egy turkáló előtt,  és miért tud ott órákat eltölteni, vagy éppen beülni egy kávézóba és barátnőkkel a pasikról csevegni. 
A gyerekszülésről még nem is beszéltem.:) Ezek a cserék arra is jók lennének, hogy a férfiak jobban megérthessék a nőket................................................ na jó, a nők is a férfiakat. :)


A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

9/10

Bea 

2015. november 22., vasárnap

Brooke Davis: Az elveszett és meglett dolgok könyve

A hétéves Millie Bird már huszonhét lényt gyűjtött össze a Halott Dolgok Könyvébe, amikor a papája is Halott Dologgá változik. Nemsokára a mamája is eltűnik: magára hagyja Millie-t az áruházban, az Irdatlan Bugyik között.

Agatha Pantha nyolcvankét éves, és a férje halála óta nem tette ki a lábát a házából. Ablakából, a függöny és a borostyán rejtekéből kiáltozik a járókelőkre, vadidegenekre ontja a haragját. Amíg egy nap észre nem vesz egy kislányt a szemközti házban.

Karl, a Gépíró nyolcvanhét éves, mikor a fia csókot nyom a homlokára, és otthagyja egy idősotthonban. Miközben távozó gyermeke után néz, hirtelen megvilágosodik. Elszökik és valami más után kezd kutatni.

Három elveszett ember vár arra, hogy megtalálják. Millie, Agatha és Karl hamarosan áthág minden szabályt, hogy felfedezze, miről is szól az élet.

A negyedik főszereplője ennek a könyvnek a Mindenféle Halott Dolgok és maga a halál témája, illetve a halál feldolgozása. Millie, Agatha és Karl mindhárman elvesztettek valakit. Millie-nek nem segített senki édesapja halálának feldolgozásában, sőt az édesanyja is otthagyta egy áruházban, mert valószínűleg ő sem tudott továbblépni. Ezt gondolom én, de ebben a kérdésben mindenki kialakíthatja majd a maga véleményét, mert (nekem legalábbis) nem teljesen egyértelmű. Nagyon szívfájdító volt, ahogyan Millie mindenhol "ITT VAGYOK ANYA" üzenetet hagyott, hogy az édesanyja megtalálja. Millie a Halott Dolgokat feljegyzi a Halott Dolgok Könyvébe, de nem tudja meg, hogy mi lesz a Halott Dolgokkal, például a papájával. Valakitől azt hallotta, hogy műanyaggá változnak. És akkor itt szólnom kell a pókháló-finomságú abszurd humorról, amit nagyon jól adagolt az író. Ez volt az egyik dolog, amiért nagyon szerettem ezt a könyvet. Nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a halál és élet, a szomorúság és nevetés között.
Agatha a férje halálát nem tudja feldolgozni, nagyon furcsa, mondhatom azt is, hogy egy  őrült öregasszony, aki beleőrült a fájdalmába, beleőrült abba, hogy talán nem úgy viselkedett a férjével, ahogyan kellett volna, nem mutatta ki kellőképpen a szeretetét.  Ezért emberkerülő, embergyűlölő lett, aki szigorúan betartott napirend szerint él, állandóan kiabál, de akiben Millie fájdalmát látva mégiscsak megmozdul valami és kimozdul a házából, sőt a városból, hatalmas útra vállalkozik Millie-vel, miközben nagyon lassan újra életre kel...
Ehhez kell azonban Karl, a Gépíró, aki Millie és Agatha társául szegődik, sőt még Próbit a próbababát is végighurcolja Ausztrálián, ami igencsak megmosolyogtató helyzeteket eredményez. Ő úgy gyászolja feleségét, hogy új, merész, szokatlan dolgokat szeretne megtenni, amilyeneket soha nem tett. Mindenekelőtt, hogy kimondja az érzelmeit, és nemcsak az ujjaival. Ahogy sikerül egyre több ilyen dolgot megtennie, úgy tudja a gyászát is feldolgozni, miközben segít Millie-nek és Agathának is. 
Nagyon szeretnivaló volt ez a hármas (ó, bocsánat Próbi, négyes), megható volt látni, ahogyan elhagyatottságukban, szomorúságukban összekapaszkodtak, segítették, majd megszerették egymást. Gyönyörűen megírt, megható, és érzelmekkel teli könyv volt. 


Ritkán dicsérem a borítót, és bár az is nagyon tetszett, leginkább az első és hátsó belső oldalborító pártól voltam odáig, ahol piros alapon az apró gépelt szöveg egy Nagyon Jól eltalált Dolog.

10/10

Bea

2015. november 21., szombat

Charles Martin: A megváltás reménye

Tizenkét évvel ezelőtt Matthew Risingnak mindene megvolt, amit csak kívánhatott. Középiskolai szerelmével, Audrey-val az oldalán ragyogó karrier várt rá profi amerikai futball játékosként. Ám egyetlen pillanat alatt elveszített mindent - a hírnevét, a szabadságát és a számára legfontosabbat: élete szerelmét - amikor kétségbevonhatatlannak tűnő bizonyítékok alapján elítélték egy borzalmas bűntényért, amelyet valójában el sem követett. Szabadulása után Matthew visszatér szülővárosába, ahol nemcsak az ellenséges légkörrel kell megbirkóznia, de azzal is szembesülni kényszerül, hogy Audrey szinte belerokkant a történtekbe, és látni sem akarja. Azért, hogy visszaszerezze felesége bizalmát, Matthew olyan lépésre szánja el magát, amelyre ha fény derül, ismét és mindörökre börtönbe juttatja. A megváltás reményében azonban hajlandó mindent kockára tenni...

Charles Martin a saját félbeszakadt amerikai futball-pályafutása emlékére írta ezt a könyvet, mintegy terápiás céllal saját magának és a szintén sportoló fia részére, amolyan megszívlelendő apai jótanácsként, hogy soha ne szálljon el, hogy a siker kulcsa a csapatjáték és a kitartás, és azt se felejtse el, hogy mi a legfontosabb az életben. Mert Charles Martin megteheti és meg is tudja tenni, hogy mindezt egy könyvben mondja el a fiának. :)

 A cím mindent elárul, a könyv főszereplője a remény, egy férfi reménye arra, hogy élete bár soha nem lesz már olyan, mint volt, de még lehet boldog. Matt boldog lenne attól, ha be tudná gyógyítani felesége sebeit, és ismét úgy szerethetné, mint 12 évvel azelőtt. A történet nagyon amerikai, kezdve az amerikai focitól, Matt hazatéréséig, szülővárosa viselkedése, a tömeg felheccelése egy televíziós híresség által, a távolságtartási dolgok,  mind-mind az amerikai filmeket juttatta eszembe. Ez a könyv szól még a sportról, a sport szeretetéről, a kitartásról, a célokról, a kemény munkáról a kitűzött cél elérése érdekében, a barátságról és a szeretetről. Valamint a bosszúról, az elkeseredettségről. A könyv bonyodalmait az alapos és jól kitervelt bosszú okozza. Annyira gonosz és jól sikerült ez a bosszú, hogy még Matt felesége is elhiszi, és kétségbevonja férje szavahihetőségét. Aki viszont csak annyit tud mondani, hogy ő nem tehetett ilyet, nem képes ilyesmire, nem ő volt. A dolgok azonban nem ennyire egyszerűek, Matt börtönbe kerül. Ahol először kétségbeesett, majd dühös, aztán pedig reménykedni kezd. 
A történet nem a meglepetésre épül, szinte az elejétől fogva tudhatjuk, hogy kinek a keze van benne a dologban, és a másik ún. rejtélyre is hamar rájöttem, de szerintem ez volt az író célja is. 
Charles Martin, akinek nagyon szeretem a könyveit, ismét egy szép, érzelmes könyvet írt a legfőbb emberi érzelmekről, a bizalomról, a barátságról, a szeretetről és a szerelem erejéről. Elérzékenyültem, együttéreztem és nem utolsósorban még amerikai futball ismereteket is szereztem. :)


A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea

2015. november 20., péntek

Claire North: Harry August csodálatos élete

Bármit tesz, bárhogy dönt, ha eljön a halál, Harry mindig visszatér oda, ahonnan elindult: újra gyerek lesz, de olyan gyerek, akinek birtokában van az immár jó néhányszor leélt életére vonatkozó összes tudás. E téren soha nem változott semmi. Egészen mostanáig. Ugyanis a tizenegyedik élete végéhez közeledő Harry ágya mellett fölbukkan egy kislány: „Kis híján lekéstem magát, dr. August” - mondja. „Küldenem kell egy üzenetet”.

A könyv annak történetét meséli el, hogy mit tesz Harry ez után, mit tett előtte, és hogyan próbálja megmenteni a múltat, amelyen nem változtathat, illetve a jövőt, amelyet nem hagyhat bekövetkezni.

Ez a könyv nem egy egyszerű olvasnivaló. Nem lehet úgy bánni vele, hogy most gyorsan olvasok 5 percet, aztán megyek a dolgomra. Ha mégis így teszel, nem biztos, hogy fogod tudni  legközelebb, amikor a kezedbe veszed, hogy hol is tartottál. Harry August élete(i) teljes figyelmet, erős koncentrálást és utólagos agymunkát (is) igényelnek. Nem lehet  csak úgy siklani a sorok mentén, fel kell  dolgozni közben, át kell gondolni, hogy most hol is vagyunk és mi történik. Mert az események nem kronológikus sorrendben követik egymást, tehát nem úgy, hogy megszületik Harry leéli az első életét, aztán a másodikat, aztán a harmadikat és így tovább. Nem, ez a könyv ettől sokkal agyafúrtabb, ugrálunk az időben, ugrálunk az életek között, és figyeljük Harryt. Figyeljük, hogyan próbálja megmenteni a világot, jelent-e valamit, hogy ő beleavatkozik az eseményekbe, beleavatkozik-e egyáltalán fontos eseményekbe, a saját életét máshogy éli-e minden alkalommal, és elért-e azzal valamit, amit tett. Eleinte nagyon furcsának tartottam a könyvet, egyszer-kétszer azt éreztem, hogy na most már végképp nem is értek semmit, de rendületlenül olvastam tovább, és az idő mindent megoldott,  megértettem az időbeli és életek közötti összefüggéseket, csak úgy peregtek a lapok, a végére már alig tudtam letenni. Izgalmas, érdekes, nagyon eredeti könyv ez. És a gondolattal is érdemes eljátszani, jó-e, ha az ember úgy él örökké, mint Harry August? Nem tudom, hogy tényleg csodálatos volt-e az élete. 

Nem akarok többet elárulni erről a könyvről, mert hacsak nem olvasott valaki nagyon utána,  akkor olvasás közben még érhetik meglepetések, mint engem is. Zseniális volt ez a történet, minden tiszteletem a szerzőé, hogy ilyen fantasztikusan összerakta. Szívesen olvasnék még tőle. :)


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/10

Bea 

2015. november 19., csütörtök

George R. R. Martin: Trónok harca

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságba vezeti el az olvasót: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát  15 évvel elelőtt elűzték, és most Robert Bartheon van hatalmon hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.
ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással. hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.

Már olyan sok helyen szembetalálkoztam a Trónok harca sorozattal, hogy utána is néztem, hogy miről  szól  valójában, és így találtam rá a könyvekre. Eldöntöttem, hogy a sorozat megnézése előtt, mindenképpen a könyveket szeretném elolvasni, elő is jegyeztem a könyvtárban az első részt (a biztonság kedvéért a másodikat is) gyorsan, és körülbelül fél év eltelte után már olvashattam is a könyvet. :)
A fantasy  még elég új terep számomra, de mostanában azért olvastam pár könyvet a műfajból, lassan összebarátkozunk.
Szóval visszatérve a Trónok harcára, hát hűha.....mi újat is írhatnék még én erről a könyvről?
Azt kijelenthetem, hogy tetszett. A történet elején egy kicsit megijedtem, mert annyi név és személy tűnt fel, hogy azt sem tudtam ki kicsoda, és ki kinek a kicsodája.
De ezek a dolgok hamar a helyükre kerültek. A könyv felépítése is tetszett, hogy a fejezeteket több szereplő szemszögéből olvashattuk.
És hát igen a szereplők: volt, akit szerettem, volt, akit elviseltem. Sőt egy idő után már egy kicsit idegesített az angyalian jó szereplők (név szerint például Eddard Stark) végletekig becsületes magatartása, úgyhogy átálltam a sötét oldalra és a gonosz szereplőknek kezdtem el drukkolni.
A legjobban Daenerys Targaryen fejezeteit vártam a legjobban, mondhatni, hogy ő lett a kedvenc szereplőm.
Mindent összevetve azt mondom, hogy akinek szintén felkeltette az érdeklődését a könyv, régóta tervezgeti az olvasását, mindenképpen vágjon bele, és maga tapasztalja meg a Trónak harca önmagára gyakorolt hatását. :)

8/10 

Zsófi

Lábjegyzet a gonosz és rossz szavak helyes használatáról:
Éppen egy Klónok háborúja részt néztünk az animációs Star Wars sorozatból, amikor megpróbáltam az egyik szereplőt besorolni valahová és a következő kérdést tettem fel:
- Akkor xy most rossz? - kérdeztem gyanútlanul, amikor is a két öccsém, hangos nevetésben tört ki.
- Egy személyre nem mondjuk azt hogy, rossz, egy alma rossz, de egy szereplőre azt mondjuk, hogy gonosz!
Hiába mondtam én bármit is (például azt, hogy akkor miért mondjuk, hogy valaki rossz ember, vagy a rossz oldalon áll), a lényeg az, hogy ezen azóta is sokszor nevetnek, a szereplők pedig gonoszak, az almák meg rosszak.
Tehát így lett Cersei Lannister gonosz, nem pedig rossz szereplő a Trónok harcában.

2015. november 18., szerda

Helen Bryan: A háború jegyesei

„- Izé, Alice, te olyanfajta vagy, akinél mindig van zsebkendő. Tanninak kéne egy. - Alice mérgesen kitapogatott egyet, és átadta Elsienek.”

Crowmarsh Priors álmos kis falu Anglia déli partjainál. A második világháború azonban a helyiek életében is mindent megváltoztat: a fiatal férfiak bevonulnak, és új lakók jelennek meg a jól ismert házakban. Egy fiatal, titokzatos amerikai nő; egy botrányairól híres, londoni, jó családból való fruska; a bécsi zsidóüldözés elől menekülő, terhes fiatalsszony; London egy munkásnegyedéből származó csitri. A négy fiatal nő a megszokott kerékvágásból kiszakadva új életet kénytelen kezdeni, amelyben csak egymásra számíthatnak, és egy kortásukra, a néhai lelkész lányára. 
Szerelem, féltékenység, árulás, tragédiák sora alakítja sorsukat, a háború is egyre fenyegetőbb: a német vadászgépek már a falu felett húznak el, és mintha valaki a helyiek közül előre értesítené őket.

Ötven évvel később az asszonyok újra összegyűlnek a faluban, de nem csak ünnepelni és emlékezni. Visszatérnek, hogy bosszút álljanak, hogy végleg megtorolják annyi ártatlan ember halálát.

Vigyázzatok ti, írónők, kik hősnőiteket titkokkal és rejtélyekkel övezitek a borús, második világháborús történeteitekben (jó-jó, azért titeket is szeretünk), mert itt jön Helen Bryan az ő hősnőivel: Aliceszel, Evangelinnel, Tannyval és Elsievel, akik megpróbálják a legjobbat kihozni a legrosszabb helyzetekből, együtt megküzdenek a jegyrendszerrel, traktort vezetnek, evakuált gyereket fogadnak be, s egy széndarabbal rajzolják meg maguknak a harisnyájuk varrását. Együtt nevetnek és sírnak és még szerelmesek is együtt lesznek Rendkívül egyedi, és emberi karakterek, akik akár mi is lehetnénk.
Nagyon tetszett Helen Bryan könnyed stílusa, amivel bemutatta a történelemnek ezt a nehéz korszakát. A könyv történetének első helyszíne a barátságos kis angol, sussexi falucska Crowmarsh Priors, de alighogy megízleltük a vidéki levegő ízét, már a második fejezetben a fülledt New Orleansban találjuk magunkat, egy Mardi Gras karnevál közepén, és a wodoo varázslatok sötét hangulata leng körül minket.
Az események alakulását tekintve engem az írónő már az első fejezeteknél nagyon meglepett, nagyon jó volt olvasni, hogy vezetett főhősnőink útja Crowmars Priorsba, ahol aztán bármennyire is különböző háttérel rendelkező emberek voltak, szép lassan mind összebarátkoztak.
Az olvasás folyamán az összes lány a szívemhez nőtt, mind Frances a nagyvárosi lány, Evageline aki reménytelenül szerelmes volt, és egy szerencsétlen helyzetbe keveredett, Tanny, aki egyedül, ifjú menyasszonyként menekülni kényszerült a hazájából, a mindig gyakorlatias és segítőkész Alice, és a cockney akcentussal beszélő, London szegény negyedéből érkező Elsie. A könyv remekül bemutatta a kor, bombáktól sújtott Angliáját és az egyszerű emberek nehéz életét is, az óvóhelyekre való rohangálást, a légoltami szirénák hangját, a gyerekek vidékre való menekítését, és a jegyre kapható gusztustalan bálnahúst is.
A történetben sok volt még a vicces és szívet melengő helyzet is, az olvasás során többször hangosan felnevettem, de volt bizony olyan is, hogy összeszorult a szívem.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Zsófi

2015. november 17., kedd

Pirner Alma: Rúdtánc

A könyv előszava:
„Nincs olyan ember, akinek ne lenne a véleménye a rúdtáncról. A téma nagyon megosztó, előítéletekkel, vágyakkal, érzékiséggel és szenvedéllyel kapcsolatos gondolatokkal teli. Szeretném azt hinni, hogy a műfajjal szembeni esetleges negatív előítéletek csupán tudatlanságból fakadnak. A rúdtáncot lehet imádni vagy utálni, de elmenni mellette nem lehet.
A kötetben nem szeretném leszögezni, hogy a rúdtánc sport-e vagy előadóművészet, inkább rábízom az olvasóra, ezt döntse el mindenki maga. Mindenesetre az olvasás során fény derül majd sok mindenre, amit eddig nem tudhattunk a műfajról.
Könyvemet ajánlom mindazoknak, akik szeretnék jobban megismerni a rúdtánc kultúráját, gyökereit, történelmét és fejlődését; a rúdtánc rajongóinak és mindazoknak, akik gondolkodnak azon, hogy belevágnak, ám nem biztosak abban, nekik való-e, azoknak, akik tévképzetek birtokában mondanak negatív ítéletet róla. És ajánlom mindenkinek, aki egy szórakoztató, izgalmas, nem mindennapi könyvet szeretne olvasni egy pikáns, több százezer nőt megmozgató önkifejezési módról.
Egyet megígérhetek: nem fogsz csalódni.”

Bevallom őszíntén, én azért akartam elolvasni a könyvet, mert érdekelt a téma.
És nem csalódtam benne, mert minden rúdtánccal kapcsolatos kérdésemre választ kaptam.
A könyv első fejezete a rúdtánc történetének egészen kezdetéig nyúlt visssza, amikor is afrikai törzseknél, egy törzsi tánc során került először elő egy farúd, aztán olvashatunk a húszas évekről is, amikor a rúdtánc még a cirkuszok attrakciói közé tartozott.
Az olvasás során találkozhatunk még a világ különböző országainak híres rúdtáncosaival készült érdekes interjúkkal, de a műfaj hazai képviselői is megszólalnak a könyvben.
De olvashatunk még világversenyekről és szigorú szabályaikról, a rúdtánc különböző ágazatairól, helyes táplálkozásról és természetesen - sajnos - a rosszindulatú előítéletekről is.  A könyv lapjain található elképesztő képekről már ne is beszéljünk, egyes pózokat nézve csak tátottam a szám, hogy egyáltalán ilyet egy ember végre tud hajtani. Ezek a lányok elképesztő hajlékonysággal, és izmokkal rendelkeznek, az már biztos :)
És hogy a rúdtánc sport-e vagy művészet? Hát, nem is tudom, szerintem egy kicsit mind a kettő. Külső szemlélő számára, első megítélésre nem tűnhet túl nehéznek, de így jobban megismerkedve az alapjaival, minden elismerésem a rúdtáncos lányoké, hiszen elképesztő erőnlétre és kitartásra van szükség e mozgásforma alapjainak elsajátításához, a versenyeken való részvételhez.
Szerintem ez egy nagyon izgalmas és nőies mozgásforma, és mint sok más sportnak a rúdtáncnak is rengeteg kedvező hatása van az egészségre, sőt önbizalmunkra is jótékony hatással  lehet.
Az előítéletek kérdésében pedig teljes mértékben Pantera Blacksmithszel értek egyet:
"Az emberek mindig ítélkeznek, teljesen mindegy, mit csinálsz, mivel foglalkozol."


A könyvet koszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Zsófi

2015. november 16., hétfő

Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

A kilencéves Milo Moonnak retinitis pigmentosája van: a szeme egyre romlik, idővel meg is fog vakulni. Egyelőre még egy kulcslyuknyi résen át elég jól látja a világot, olyannyira, hogy sokkal több mindent vesz észre, mint mások. Amikor Milo imádott Nagyiját idősek otthonába kell költöztetni, a kisfiú hamar rájön, hogy sötét dolgok történnek a Nefelejcs nevű intézményben. A felnőttek eleinte nem hisznek neki - az illegálisan Angliába menekült fiatal szír szakács, Tripi kivételével. Másik lelki támasza Hamlet, a házimalac. Milo elhatározza, hogy leleplezi az otthont igazgató Thornhill nővért...
A kiskamasz Milo önként vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít, kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és megaláztatások érik, így a gondok egyre fojtogatóbbá válnak. Lassacskán azonban - ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát - feldereng a fény az alagút végén.

Milo szerint a világ olyan hely, amiben szeretett Nagyijának - aki tulajdonképpen a dédnagymamája - otthon van a helye, mert ő gondját viseli, ahogyan eddig is, odafigyel rá, amikor Nagyi a reggeli teáját főzi, és ha a szokatlantól bármilyen eltérő zajt hall, már rohan is le a Nagyi után, hogy segítsen. Odafigyel arra is, hogy Nagyi az összes gyógyszerét időben bevegye, ha fázik, akkor az ölébe ülteti Hamletet, aki nagyon jól tud melegíteni és ha Nagyi el akar tűnni magában, akkor előveszi a skót dudát, hogy Nagyi leckéket adjon neki.

Szerintem az a könyv, ami a 7. oldalon kezdődik és a 14. oldalon már elszorul a torkom, összefacsarodik a szívem és potyognak a könnyeim, az nagyon tud valamit. Ismer, személyesen engem, ismeri az érzéseimet, a fájdalmaimat, mintha a lelkemből szólna, és ha már az első oldalakon megríkatott, akkor bíztam benne, hogy nevetni is fogok, mert a sírás és nevetés összetartozik.

Nagyija, Lou szerint  az ő drága Miloja, a kulcslyuknyi résen át látó Miloja, drágább mindennél és attól, hogy egy lyukon át szemléli a világot, sokkal különlegesebb, mint a többi gyermek, és ők ketten mindig szeretni fogják egymást. Meg a Dédpapit, meg Hamletet.

Édesanyja, Sandy szerint Milo papája nagyon ronda dolgot csinált, hogy egyszercsak otthagyta őket, és elment a Macájával és született egy habibtijük, ő meg ott maradt Miloval, és csak falja a sütiket és a fogyitablettákat felváltva, az egyetlen ügyfele Mrs. Bundás, és valahogy nem tud kilépni a világba, csak bámulja a televízió utazási műsorait, magára hagyva Milot és Nagyit.

Tripi, a csupaszív szír menekült szakács szerint a Nefelejcs otthonban tényleg nem bánnak jól az öregekkel, az ő országukban különben is az öregek otthon maradnak a családjukkal. Már amikor van családjuk és otthonuk, mert Tripi és 12 éves kishúga Ajsa menekülni kényszerültek az országukból, és közben Ajsa elveszett. De Tripi tudja, hogy egyszer úgyis megtalálja. Furcsák az angolok, de Milo a barátja lett, a barátok pedig segítenek egymásnak. A baklavában pedig ott a világ minden íze.

Az otthonban lakó öregek szerint  nem jó dolog az, hogy soha nem kapnak rizst, hogy nem harsoghat hangosan a magnóból Bob Marley, hogy Mrs. Turner zsebe mindig tele van a ragacsos borsófőzelék és krumpli maradékával, hogy Tornhill nővér elkoboz egy Ipad-ot az Angry Birds játék miatt, és hogy Hamletet csak a kabát alatt szabad becsempészni.

Milo szerint talán Anya mégis szereti, és talán Apa is szereti, és talán ő is meg tud bocsátani Apának, Hamlet is szereti Arabellát és Milo is érzi, hogy nagy szeretet van kibontakozóban a lelkében. Legalább olyan nagy és hatalmas, mint a Nagyija iránt, ami soha nem múlik el, mert a Nagyi mindig ott van Milonak.

Szerintem ez egy fantasztikus könyv, méltó helyét foglalja el a többi kedvencem között. A könyv elején sírtam, közben végig mosolyogtam, nevettem, meghatódtam, bosszankodtam, szerettem, drukkoltam, együttéreztem, majd a végén ismét a könnyeimet nyeldestem. 


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10*/10

Bea

2015. november 15., vasárnap

Ezeket néztük a héten

A film törénete 1865-ben indul, Abraham Lincoln meggyikolásának évében. A történet középpontjában az elkövetők feltételezett cinkosának, Mary Surratnak a pere áll.
Egy jó kis történelmi, jogi film volt ez, tulajdonképpen az események csupán egy bírósági tárgyalóteremben folytak csak, de a film így is nagyon izgalmas volt.
A főszerepet James McAvoy játszotta, igazából az ő neve miatt néztük meg a filmet, a magyar hangja sajnos nem a megszokott volt, és így egy kicsit fura volt, de ő jól játszott, hozta a formáját.

Anya a könyvtár kiselejtezett könyvei között talált egy kilcenvenes évekből származó, valamilyen mozis-filmes újságoknak a számait egybekötve tartalmazó könyvet, és visszatarthatatlan vágyat érzett, hogy hazahozza őket (igen, őket, mert kettőt is talált). Ezeknek az időknek a film alkotásait amúgy is szeretjük, így egy csomó jó filmet szemezgetünk belőlük. Így találtunk erre a filmre is.
A Thelma és Lousie szerintem egy gyönyörű film volt, Bencének a vége nem tetszett, de szerintem szép volt.
Susan Sarandon és Geena Davis is nagyon a szívembe lopta magát.

Ez a film műfaji besorolása alapján egy sci-fi/thriller volt. Egy üstökösnek a Földre gyakorolt hatásáról szól, vagyis hát, hogy mi volt a hatása egy vacsoratársaságra.
Érdekes film volt, az már biztos, egy idő után egy kicsit katyvasznak tűnt, mintha a film készítői is belegabalyodtak volna a dolgokba. De végül is egy nagyon izgalmas, végig feszültségben tartó film volt. Aminek még egy nappal a megnézése után is vitákat folytattunk, hogy akkor, most mi hogy, és mi miért volt. És mindenkinek megvolt a saját maga elmélete, véleménye az eseményekről, szóval jól megmozgatott minket.

Ez a filmet teljesen random módon választottam ki a megnézésre váró filmek közül. Na jó azért nem teljesen, mert láttam, hogy Domhall Gleeson játszik benne, aki az Időről időre óta nagyon megkedveltünk.
Érdekes robotos sci-fi volt, amely komoly kérdéseket vetett fel, a gépek öntudatával kapcsolatban nekünk a Terminátor is beugrott róla, de a hasonlóság teljesen ki is merült ennyiben. A film vége szintén nagyon meghökkentő, és mindenkinek meg lehet hozzá a maga elmélete.

Ezt az animációs filmet természetesen nem most láttuk először, csak az ifjabb generációval is ismertessük meg a régi jó meséket program keretein belül néztük meg újra (és a következő nap újra... Amikor Titusz úgy négy éves lehetett volt egy időszak, amikor a Shreket 3 hónapig mindennap vagy háromszor néztük meg...).
Meg is állapítottuk, hogy lehet az animációs filmek elkészítésének, kivitelezésének technikája sokat fejlődött manapság, de a történetek nyomába sem érhetnek a régieknek. Elképesztően vicces ez a mese. És azt észrevetéttek, hogy a halak is nagyon hasonlítanak a szinkron hangjaikra? :)

A How to get away with a murder második évadjával is haladok, bár néha már azt sem tudom ki mennyit tud kiről, és egy kicsit már kezd elegem lenni, hogy hol Bonnie, hol Annalise bőg és ordibál felváltva, de azért nézem csak tovább (és mintha az ágyjelenetek mennyiségén is egy  kicsit csökkentettek volna, ez mindeképpen plussz pont!). Ja és így angol felirattal nézve már tanultam egy csomó új jogi kifejezést és fogalmat, ki tudja, lehet majd hasznukat veszem valamikor :)

Zsófi

2015. november 14., szombat

Jeanette Walls: Az Ezüst Csillag

„-Ez mennyire reális elképzelés? - kérdezte Liz.
- Realizmus, ugyan már! - mondta anya. - Gaugin realista volt, amikor elindult dél felé a Csendes-óceánon? Marco Polo realista volt, amikor elindult Kínába? Realista volt az a sovány, érdes hangú srác, aki miután kibukott a főiskoláról, Bob Dylanre változtatta a nevét, és Minneapolisból elindult Greenwich Village-be?
-Nem lehet elindulni a csillagok felé, nem lehet nagy művésszé válni, ha az ember azon izgul, reálisak-e az elképzelései.”

1970-es évek, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jean tizenkét éves, nővére Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk elindul, hogy megtalálja önmagát. Charlotte, aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindig mindenhol talált, hátrahagyta lányait és egy-két hónapra elegendő költőpénzt. Egyik nap Jean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginiába utaznak Tinsley nagybátyjukhoz.
A nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean a nővérével együtt irodai munkát és gyerekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi textilgyár munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi hatalommániás és agresszív is. A gyár alkalmazottai pedig rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban már nem bírja a megaláztatást, de mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e, aki mellé áll ebben a küzdelemben?

Jeanette Walls önéletrajzi könyve, az Üvegpalota az egyik kedvenc könyvem (és a családban másnak is az), így nagyon megörültem, mikor ráakadtam az Ezüst csillagra.
Az írónő önéletrajzát olvasva, megismerhetjük a kis Jeanette nem mindennapi gyerekkorát, de a felnőtté válásáról és a bohém szüleitől való elválásáról is olvashatunk. Egyszóval nagyon szeretem azt a könyvet.

Egy külföldi borító,
ami nekem sokkal jobban tetszik 
Az Ezüst Csillag egy fiktív történet, de szerintem nagyon sok minden van benne, amit az írónő a saját életéből szőtt bele. Például Jean és Liz édesanyját is saját bohém édesanyjáról mintázta. Csak éppen az énekesnői pálya helyett az ő édesanyja a festészetet választotta hivatásául. 
Nagyon megható és szeretetteljes volt  Jean és Liz története, akik mellett a megpróbáltatások során végig volt pár csupaszív ember, akikre minden nehézség közepette lehetett számítani. Az édesanyjuk Charlotte személyisége, viselkedése elképesztő volt, de a lányok hozzá való ragaszkodását teljesen megértettem, hisz csak az édesanyjuk volt.
A történet elvisz minket egy Virginiai kisvárosba, ahol megismerjük a lakókat, a történetüket, és a remeteként élő Tinsley bácsit is, aki nekem elsőre egy kicsit furának tűnt, de aztán ő is nagyon megszerette a lányokat, és természetesn a lányok is őt, örültek, hogy végre van egy kis állandóság az életükben.
A könyv nagyon jó szemszögből mutatta be nekünk a hatvanas évek társadalmát, a faji előítéleteket és a Délen ekkoriban végbemenő iskolai integrációt, ami legelőször egyik fél számára sem tűnt tökéletes megoldásnak. Kedvenc részem a fekete és a fehér diákok közötti Ne bántsátok a feketerigót című könyvről folyó diskurzus volt. Most már minél hamarabb el kell olvasnom azt a könyvet.
A Lizzel történt tragédia szörnyű volt, és az utána következő megalázó történések is, és még persze Charlotte is előkerült a történet során, hogy újabb forgószelet szítson maga körül.
A történet végére a rossz emberek elnyerték méltó büntetésüket, és a lányok is megtalálták végre a helyüket a világban.

9/10

Zsófi

2015. november 13., péntek

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

"Ha készen állsz arra, hogy jobb legyen lapozz a 113. oldalra.
 Ha készen állsz arra, hogy könnyebb legyen, lapozz a 172. oldalra.
 Ha egyikre sem állsz készen, de vágysz a melegségre, lapozz a 100. oldalra."

Unod az egyes szám első személyben megírt értekezéseket? Izgalmas és interaktív olvasmányt keresel, ami visszacsempészi az ÖN-t az ÖN-életrajzba? Akkor Neil Patrick Harris Így jártam az életemmel című remekműve pont neked való!
A mindig önzetlen Neil Patrick Harris hagyja, hogy te, az olvasó lubickolj eme forradalmi és joyce-i kísérletben, avagy egy hírességektől, színészektől és vérbeli személyiségektől hemzsegő világban. 
Új-Mexikóban fogsz megszületni. Egy színésztáborban átélheted a nagy áttörésedet. Egy éjszakai bár előtt meglehetősen bizarr összetűzésbe keveredsz Scott Caannal, a színésszel. És ami a legjobb: életed legkritikusabb pillanataiban eldöntheted, hogyan tovább. Választhatod például a Doogie Howsert. Vagy vívódhatsz évekig a szexualitásoddal. És eldöntheted, milyen kaviárt majszolsz Elton John jachtjának fedélzetén.

A bejegyzés alcíme: Így jártam Neil Patrick Harrissel. (Ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni... :)

Nagyon szeretek önéletrajzokat olvasni, még akkor is, ha nem sok mindent tudok az írójukról, nagyon jó lehetőség, hogy megismerjem őket (mármint az önéletrajzok íróit). Neil Patrick Harris könyve pedig egy elképesztően rendhagyó, egyedi és eredeti önéletrajz volt.
A rövid bevezetőben kiderül, hogy NPH-nek akkor fogalmazódott meg a fejében az ötlet, hogy majd ilyen formában fogja megírni az önéletrajzát, amikor egy könyvesboltban dolgozott, és ott rátalált a Choose Your Own Adventure könyvekre. 
Két fiútestvér nővéreként nekem is sokszor volt már szerencsém ezekhez a Kaland, játék, kockázat típusú könyvekhez. Volt egy olyan időszak is, amikor egyszer sem maradhatott el az a kérdés, ha bementünk egy antikváriumba, hogy van-e Kaland, játék, kockázat könyvük. Ám eddig én nem olvastam egyet sem, így Neil Patrick Harrisnek hála, ezt a hiányosságomat is bepótolhattam.


De akkor hadd meséljek egy kicsit részletesebben is arról, hogy s mint jártam Neil Patrick Harrissal. :)
Először is elkezdtem szépen sorban olvasni a könyvet figyelmen kívül hagyva az oldalak alján felkínált izgalmas lehetőségeket, de egy idő után már nem bírtam ellenállni nekik, és Mr. Neil Patrick Harris vezetésével megpróbálkoztam a színészi karrierrel, kevertem egy fincsi koktélt aztán "Mert miért ne?" felkiáltással elutaztam Írországba. De sajnos a történetem ezen az úton haladva hamar végig is ért.
Így ismét újabb és újabb izgalmas döntéseket hoztam, de aztán megint egy jó nagy vége felirattal találtam szembe magam.
És arra azt mondtam, hogy tudod kivel szórakozz NPH, én akkor most szépen sorban fogom olvasni tovább a könyvet. :)
Elárulok egy titkot, a történet így is tökéletesen érthető volt, sőt NPH számított is az ilyen szabályszegő, az utasításokat semmibe néző olvasókra, így találtam egy kis meglepetést is a könyvben.

Egy kicsit már túlteng a bejegyzésben a sok NPH és Neil Patrick Harris, de mégegyszer le kell írnom hogy Neil Pat... ez a pasas valami elképesztő figura volt. :)
Színész, rendező, apa, bohóc, sztár, és mágus mind egyszemélyben.
Tabuk és finomkodás nélkül nyújtott betekintést az életének minden mozzanatába.

És végül egy videó egy, a könyvben is megemlített Tony-díjátadós produkcióról, ahol Neil Patrick Harris nem kímélte a közönséget. :)


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Zsófi 

2015. november 12., csütörtök

Tomor Anita: Álmodtam már rólad

Liv hallani sem akar új pasiról, a régi pasijáról még úgy sem. Megcsalták, otthagyták. Éppen elég volt átélni mindezt egyszer. A diplomájához már csak egy kambodzsai régészgyakorlat hiányzik, de mielőtt elutazna, találkozik Daviddel. Ez a pasi túl sármos, túl pimasz és túl rámenős. Nem lehet megszabadulni tőle. Ráadásul egy túltequilázott éjszaka után Liv reggel egy hajón "ébred" David mellett az ágyban. Úgy érzi, nagyon gyorsan el kell tűnnie.  El a férfitól, a lehető legmesszebb, mielőtt egy újabb "belehabarodok, szerelmes leszek, majd kidobnak" katasztrófa bekövetkezne. De hogy tudsz eltűnni egy hajóról és hogyan tudod megértetni a pasival, akivel az éjjel lefeküdtél, hogy csupán egy egyéjszakás kaland volt, ha ő nem akarja megérteni? Van ennél rosszabb? Naná, hogy van! Ha kiderül róla, hogy a legjobb barátnőd bátyja, Angkor Wat-kutató régész, akivel a következő három hónap minden átkozott napján találkozni fogsz, és még a tetejében: rendkívül vonzó és állati jó az ágyban.

Jókor talált meg engem ez a könyv, éppen két komoly olvasmány után voltam, amikor a kezembe fogtam. Azt gondoltam ez a könnyed, kalandot, izgalmat és romantikát ígérő könyv éppen jó lesz következő olvasmánynak. Az első oldalakon ki is derült, hogy egy szerelmes, romantikus lányregényt tartok a kezemben, egy kedves, szerény lány, Liv és egy álompasi, David között lépett működésbe a kémia. Egyikőjükről sem tudunk meg túl sokat, de saját tapasztalatunkból is tudhatjuk, hogy a szerelem sokszor enélkül is remekül működik, úgyhogy hamarosan David ágyában találhatjuk őket. David kedves, aranyos, féltő, óvó, iszonyúan jóképű pasas, éppen olyan, amilyenről egy lány csak álmodhat. Sőt, már túl jó, túl szép, túl gazdag és túl hihetetlen volt az egész férfi.

A romantika marad, a  kambodzsai régészgyakorlat is elkezdődik, közben titokfoszlányok bukkannak fel, rejtélyeket érzünk a háttérben, furcsa dolgokat veszünk észre, kezdetét veszi a kaland. Míg Liv szorgalmasan dolgozik az ásatásokon, David egy percre sem veszíti szem elől, már tényleg azt mondtam néha, hogy ilyen pasas nincs is. Mert hiszen egy gazdag, okos, szuperférfi miért foglalkozna egy ilyen egyszerű lánnyal, mint Liv.  Ezen a lány is sokat törte a fejét, bár az ágyban nem jutottak eszébe a kétségei, örömmel adta át magát Davidnek és a szerelemnek. Elég sokszor. Nekem talán egy kicsit túl sokszor.

Az igazság lassan kiderül, a titkokról fellebben a fátyol, és olyan dolgokról olvashatunk ezután, ami igen kalandos és meglepő. Nem számítottam ebben a könyvben ilyen Indiana Jones-féle kalandokra, rejtélyekre, és misztikus vagy inkább fantasy-féle elemekre, meg is lepett rendesen. Volt több olyan pillanat is, amikor azt mondtam, hogy ez már sok, de azért olvastam tovább. Csak azért, hogy a végén a helyére kerüljön minden és azt mondhassam, hogy ja, így már értem, és akkor végülis belefért ez is, belefért az is. Bár azért egy kicsit egyszerű megoldás volt, többet vártam ennyi kaland után.

Természetesen azt nem árulhatom el, mi történt a végén, de azt igen, hogy az előző egy-két oldalon volt egy halvány sejtésem.


A könyvet köszönöm Tomor Anitának!

7/10

Bea