2015. október 15., csütörtök

Rendhagyó bejegyzés: The Tinkers - Goodbye, My Love

A mai rendhagyó bejegyzésben megtudhatjátok/hallgathatjátok, hogy   mit csinál egy könyves blogger, amikor nem olvas.... :)

Végre elkészült a Tinkers első kislemeze, és az első videoklipünk is. Korábban a bemutatkozásunkban már megemlítettem, hogy van egy zenekarunk, ami igazából a családban maradt, ami azt jelenti, hogy az Apukám dobol, én basszusgitározom (egyébként a ritmusgitáros poszt az enyém, csak még nincs basszusgitárosunk) és az öcsém Bence pedig szólógitározik (meg persze énekel), de ő írta a szám zenéjét és a szövegét is. (Szeret még olvasni is, és főzni is kíválóan tud, két ilyen nőszemély (mint Anya és én) mellett pedig elégséges türelemre  is szert tett, kész főnyeremény lesz majd egy lánynak.... :))
Imádjuk a hatvanas évek zenéit, a zenekarral csak hatvanas évekbeli  feldolgozásokat játszottunk, és egy idő után rájöttünk, hogy szívesen játszanánk a "saját" hatvanas évekbeli zenéinket is, hát fogtuk magunkat és megírtunk pár számot.
Íme, itt az eredmény,  reméljük Nektek is tetszeni fog! :)


A Goodbye, My Love megírása az teljesen a Bence érdeme, de a következő két szám szövegének megalkotásában egy kis részt én is vállaltam.





Zsófi 

15 megjegyzés:

  1. Huhúúú, hát ez nagyon jó! :) Remek kis zenét / klipet hoztatok össze. Bence rohadt jól énekel, meg a számot is nagyon jól megírtátok, gratulálok hozzá! Vidám volt, kellemes hallgatni. :) Az viszont picit furcsa volt, hogy olyan unott arcot vágtál Zsófi gitározás közben. Gondolom már századjára játszottátok, vagy csak a kamera zavart? (1 perc 5 mp környékén) De nagyon jó volt később látni, ahogy nevetgéltek valamin. Ja és milyen király hogy fekete-fehér a videó, tök jó hangulata lett tőle! :) Ügyesek vagytok!! :) Így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tulajdonképpen úgy készült a klip, hogy stúdióban felvették a számokat, ez egy napos dolog volt kb., közben az egészet rögzítették kamerával is. Ebből vágták össze a klipet. De szerintem nem unott arc az Zsófinál, hanem összpontosít és picit zavarban van. :) De majd biztos elmondja ő maga is. :) :) Bea

      Törlés
    2. Hát igen, ott tényleg egy kicsit fura pofát vágok..... :) Csak megilletōdtem, hogy felnéztem, és valaki ott sündörgött körülöttem egy kamerával. :)
      zsófi

      Törlés
    3. Érthető. :) Ügyesek vagytok, majd tegyetek fel még klipet, ha lesz új! :)

      Törlés
  2. Ezek a számok bombasztikusak! Nagyon ügyesek vagytok. Már sokszor meghallgattam és még sokszor fogom, kedvencem lett a Goodbay my love. FANTASZTIKUS!!!!

    VálaszTörlés
  3. Ja és persze a többit is nagyon szeretem! Gratulálok és a további munkáitokhoz is sok sikert kivánok.

    VálaszTörlés
  4. Aztaaa! Király a zenétek, én hallgatni fogom! :)
    (nekem a really love you jobban tetszett, mint a klippes)

    VálaszTörlés
  5. Elismerésem! Nagyon rendben-egyben van az egész dolog, szuper! Ügyes nagyon mindenki, jó volt hallgatni a Bencét, Zsófi bájosan mosolygott-koncentrált, grat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kösznjük! :) Nagyon furcsa voltam magamnak, amikor először láttam a videót, de aztán megbarátkoztam vele. :) zsófi

      Törlés
  6. Jaj, ezek nagyon nagyon édik! :D Nagyon hangulatosak, borzasztóan jó hangja van az öcsédnek. Mind azon gondolkodom, melyiket osszam meg Facebookon, mert eddig mindhárom egyformán tetszik. :D Kíváncsian várom a többi dalotokat is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, nagyon kösznjük (igen, én is nagyon büszke vagyok a (kis)öcsémre....) ! :) Feltétlenül jelentkezünk majd újabb számokkal, ha el készülnek. :) zsófi

      Törlés
  7. Sziasztok! Nagyon tetszik a zenétek és érdeklődnék, hogy nem kerestek-e basszusgitárost? Nagyon szívesen zenélnék veletek! Ha érdekel titeket, November utolsó hétvégéjén a környéken leszek, kipróbálhattok! Előre is köszi a választ. Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretettel várunk! :) November 28-án éppen van egy szabad időpontunk. :)

      Törlés