2015. augusztus 11., kedd

Mini-Könyvklub újratöltve!

Még tavasszal, a blog indulásának elején találtam rá Vegazus blogján a Mini-Könyvklubra, és miután alaposan elolvastam a feltételeket rögtön kedvet is kaptam a jelentkezéshez.
Az első fordulóban romantikus könyveket olvastunk. A Könyvklub tagokkal közösen kiválasztottuk (szavazás alaján) azt a három könyvet, amit mindekinek el kell majd olvasni, a negyedik könyvet pedig a műfajon belül szabadon választhattuk ki.
Számomra nagyon érdekes, és új élmény volt ez a Könyvklub, és természetesen nagyon élveztem is. Jó volt olvasni a többiek egyező, vagy éppen eltérő véleményét az egyes könyvekről, jó volt látni, hogy ki hogy érzett egy adott könyvvel kapcsolatban.
Ezuton is szeretném megköszönni Vegazusnak, hogy részt vehettem, és hogy ilyen jól kézben tartotta a dolgokat, elkészítette az űrlapokat, majd szépen összesítette is a válaszainkat. :)

A három kiválasztott romantikus könyv (a címekre kattintva megtaláljátok az értékeléseket is):
- Májusban a Csokoládét olvastuk el, amit már rég el szerettem volna olvasni, és meg is volt itthon, de a könyvtári könyvek mindig háttérbe szorították. A Könyvklubnak hála nem halogathattam tovább az olvasást, amit nem is bántam meg, mert nagyon jó könyv.
- Júniusban az Ahol a szivárvány véget ér című könyvet olvastuk el, ez egy könnyed nyári olvasmány volt, nem vártam tőle sokat, így nem is csalódtam, egy kellemes történetben volt részem.
- Júliusban az Eleanor és Park volt a soros, ami nekem a kedvenc könyvem lett, és be is került a Hónap Könyve(i) közé is. Ezt a könyvet bevallom magamtól sosem olvastam volna el, de így most már legalább nyitottabb leszek a young adult könyvek irányába is.
- Augusztusban pedig egy szabadon választott könyvet kell olvasnunk. Hát bevallom én még nem választottam ki semmi konkrétat, csak mindig reménykedem, hogy a következő olvasmányomra rá lehet húzni azt, hogy részben romantikus. Már a Serena olvasásakor is abban reménykedtem, hogy majd ezt választhatom, de rájöttem, hogy egy nagyon jó könyv, de egy kicsit sem romantikus... :) De bízom bennem, hogy hamarosan sikerül valamit kiválasztanom (jelöltek persze már vannak). :)

Bevallom e három könyv olvasásakor rájöttem, hogy nem nagyon szoktam romantikus könyveket sem olvasni, és arra is hogy jó lenne kimozdulni a kis kényelmes, biztonságos "olvasási komfortzónámból". El is határoztam, hogy több olyan könyvvel fogok megpróbálkozni, amiket eddig messzire elkerültem voltna.
Így most a könyvklub második fordulójának indulásakor a műfaj kiválasztásakor bátran adtam le az egyik szavazatomat a sci-fi, disztópia, utópia műfajra. (És ez is lett végül a nyertes műfaj.)
Ezután tíz könyvből lehetett kiválasztani, hogy melyiket szeretném olvasni, én a következőkre szavaztam:
- Andy Weir: A marsi, ezt a könyvet amúgy is el kellene olvasnom mivel Anya már olvasta (katt ide az értékelésért), az tesóm most olvassa, így ezután én jövök a sorban.
- Stephenie Meyer: A burok - ezt a könyvet szintén majdnem mindenki elolvasta már itthon rajtam kívül. Mindenkinek nagyon tetszett is, így fogalmam sincs, hogy maradtam ki eddig a dologból.
- Frank Herbert: A Dűne - ezt a könyvet próba szerencse alapon választottam ki a többi közül, de azt hiszem szerepel már a molyos várólistámon is. :)
Kíváncsian várom melyik három könyv fogja végül a legtöbb szavazatot kapni. :)

Ha Nektek is van blogotok (de ha nincs az sem baj) és kedvet kaptatok a jelentkezéshez, akkor azt ide kattintva megtehetitek, és meg is tudhattok mindent a részletekről is: Könyvsarok - Mini-Könyvklub 2

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen, hogy írtál a könyvklubról és belinkelted! :) Nagyon szép képet választottál! Sajnos a könyvekhez az összesítés eddig nem sikerült egyformán jól, úgyhogy ezt a dícséretet úgy érzem, érdemtelenül kaptam. Egyelőre még én is próbálom kitapasztalni, hogy mit hogyan érdemes csinálni, remélem, hamarosan ebbe is belejövök. :)

    Nagyon örülök, hogy tetszik/tetszett az első, romantikus műfajú klub, és az utolsó romantikus könyvedet is biztos meg fogod találni. :) Még van idő, és úgy látom, elég gyorsan olvasol. :) (De az Eleanor és Park kérdőívét nem töltötted (még) ki!)

    Köszi még egyszer a reklámot és a kedves szavakat! Remélem, az új könyvklub könyvei is tetszeni fognak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :)
      És a dícséretet is igenis megérdemled! :)
      (A kérdívet kitöltöttem. :)

      Törlés