2015. augusztus 8., szombat

A Hónap Könyve(i) júliusban

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap három legjobb könyvét. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak. :)

Akkor lássuk  július könyveit.
Nem tudtunk csak három könyvet kiválasztani. :) 
A sorszámozás nem jelent sorrendet :)

Ismét bebizonyosodott, hogy általában egyezik a véleményünk a könyvekről. Volt már azért kivétel, de ez most nem az. :) Az alaptörténetet az indián varázslatok, mesék, és az utánozhatatlan szereplők tették egyedivé.




Néha nekem is befolyásolja véleményemet a borító, bár nem olyan mértékben, mint Zsófiét, mert én ilyen téren azért több tapasztalattal rendelkezem, (már csak azért is, mert jó pár év előnyöm van Zsófival szemben (úgy egy anyányi:)), ezért igyekszem nem hinni a borítóknak. Persze azért azt be kell látnom, hogy egy jó címlap már fél siker. Egy rossz borító nem jelenti azonban azt, hogy egy rossz könyvet fogok olvasni.  Ennyit a borítókról, annál is inkább, mivel ebben az esetben teljesen közömbös volt számomra, sőt a könyvről sem tudtam  semmit.
Így teljesen "szűz" , vélemény nélküli fejjel kezdtem bele az olvasásba, és nagyon hamar kialakult az a véleményem, hogy ez a könyv nekem nagyon tetszik. Eleanorral nagyon tudtam azonosulni, mert én is mindig úgy éreztem az iskolában, hogy valamiért kilógok a sorból, nem tudok beolvadni a divatos lányok tömegébe, és ki ne álmodozna egy ilyen barátról, aki szintén nem átlagos,  mint Park.  Nagyon szép könyv volt.

Itt Zsófinak kellene egy pár szót írnia :), de kicsit el van csúszva az olvasnivalóival és még nem került sorra nála Böszörményi Gyula könyve.  Ragaszkodtam hozzá azonban, hogy ez a könyv is felkerüljön a hónap könyvei közé, biztos vagyok benne, hogy Zsófi utólag egyet fog érteni velem.


Zsófi ajánlásával kezdtem el olvasni a könyvet, aki rajong az angol helyszínekért, az igazi angol szereplőkért, így hát nyilvánvaló, hogy neki nagyon tetszett. Bennem nem volt ezidáig ilyenfajta rajongás, de Pettigrew őrnagy felülmúlta minden várakozásomat!! A szarkasztikus humorával és a női nem iránti tiszteletével kedvenc szereplőim sorába lépett.



Ismét Zsófi nélkül sorolom a hónap könyvei közé ezt az állatok iránti tisztelettel és szeretettel teli könyvet.

Ebben a hónapban viszonylag sok könyvet sikerült elolvasunk, így a bőség zavarával küzdünk.  Szívem szerint megemlíteném még Paula Daly: Milyen anya az ilyen? című könyvét, Michael Morpurgo összes könyvét, ami júliusban felkerült a blogra, és Veronica Rossi: Végtelen ég alatt című disztópiáját. Stephen King Blaze című könyve is figyelemre méltó és nekem Rachel Joyce: Ellopott pillanata is tetszett. Szóval ők a különdíjasok. :))

A Hónap Könyve(i):

(Az eredeti bejegyzésekért csak kattints a címekre.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése